Van-e határa a Fidesz pofátlanságának?

2013. november 17. 09:58

A DK nem is annyira a lenyúlás tényén vagy összegén ütközik meg, sokkal inkább a szégyenérzetet nem ismerő pofátlanságán.

2013. november 17. 09:58
Gréczy Zsolt
Gréczy Zsolt
Demokratikus Koalíció

„Mint az Átlátszó kiderítette, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Magyary Zoltán nevét viselő programra kapott 750 milliós EU-támogatásból eddig 106 millió forintot fizetett ki – ennek felét két civil szervezetnek. A Hét Határ Önkormányzati Szövetség 25, a Magyar Vitorlás Központ Nonprofit Kft. 28 millió forintot nyert el egy-egy félnapos konferencia szervezésére, illetve az összefoglaló tanulmányok elkészítésére.

A Demokratikus Koalíció sokallaná ezt az összeget két, félnapos konferenciára, ha a magyarázat nem volna kézenfekvő. Az önkormányzati szövetség elnöke Deutsch Tamás, a szervezetnek pedig égető szüksége volt pénzre, mert a 2012-es évet 13,5 millió forintos hiánnyal zárta. A kft. felügyelő bizottságának viszont alig egy héttel a támogatási szerződés aláírása előtt lett tagja Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium korábbi államtitkára, aki a minisztériumban a támogatást biztosító Magyary-program felelőse volt, 2011-ben ő is jelentette be annak megindítását. Végül, hogy a kép teljes legyen, Gál érdekeltségébe tartozik az az Edutus magánfőiskola is, amelynek rendezvénytermét mindkét konferencia megtartására kibérelték.

A DK nem is annyira a lenyúlás tényén vagy összegén ütközik meg, sokkal inkább a szégyenérzetet nem ismerő pofátlanságán. Az ügyben csak annyit kíván kérdezni a miniszterelnöktől: szerinte rendben van ez így?!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 126 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
silvester
2013. november 18. 05:21
G..eczi .Ugye a lanc vegen ugatni kell ugye.Bizony a kutya sorsa mar csak ilyen,hol egyik gazdinal,hol masik gazdinal kell ugatni a veloscsontert.
Negue
2013. november 18. 00:32
"Van-e határa a Fidesz pofátlanságának?" /Gréczy/ Bagoly mondja verébnek, hogy: nagyfejű!
sobrk
2013. november 17. 21:07
Itt ilyen sokan olvasnak Gréczy-t? Nem értem...
geraz51
2013. november 17. 20:55
Vanz addig míg a tiétek el nem kezdődik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!