Itt az alkalom az egykulcsos adóról szóló érdemi vitára!

2013. november 19. 08:32

Itt volna végre a kormányra készülő pártok között az adórendszerről lefolytatott érdemi vita ideje.

2013. november 19. 08:32
Michnai Attila
Heti Válasz

„Ez a kisszámú gazdagok adórendszere, amit elvesz a nincstelen szegényektől, azt odaadja a dúsgazdagoknak, akik évente ötszáz milliárddal tehettek ezáltal többet a zsebükbe – folynak lassan már a vízcsapból is az ellenzéki vádak. A kép azonban úgy teljes, ha bevalljuk: ez a szám puszta sejtésen, saccoláson alapul. 

Úgy tűnik, a kormányrúdra ácsingózó ellenzéknek éppen semmi érdemi nem jutott eszébe, így – nem lévén különösebben szégyenlősök – kiálltak a világ elé az elképesztő gyanúval: a Fidesz-KDNP csakis a kormánytagok és parlamenti képviselőik magasabb jövedelme érdekében ragaszkodik az egykulcsos adóhoz! És hogy állításukhoz kétség se férhessen, forintra kiszámolták és közzé is tették, hogy melyik kormánytag, kormánypárti képviselő havonta mennyivel gyarapodott az egykulcsos adórendszer által. Hogy a saját, a szegénységtől nem éppen felkopott állú jeleseik mennyit »tettek zsebre« ugyanígy, persze nem látták szükségesnek az orrunkra kötni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. november 19. 10:40
Az szja az csökkent!!!! Vagy ha 20%-ról leviszem 16%-ra az szja-t, akkor EMELKEDÉS következik be!!! A szoc engedményeket miért is keverik az szja-ba???? A szoc támogatást nem az szja mutatja!! RIZSA!!!!!!!!!!
S0ma
2013. november 19. 10:20
Miről vitatkoznának? Arról, hogyha bevezetik a többkulcsos adót, akkor a tőlük lényegesen kevesebbet keresők sokkal rosszabbul járnának? Ennyire nem hülyék.
IgazságosIzomViktor.
2013. november 19. 09:59
Épeszű embernek nem kell erről vita.A 16%os adó a szegényeknek rosz a gazdagoknak meg jó.Ezen mit kell vitázni.Meg azon se hogy igazságtalan.Egy a csőd szélén lavírozgató országban az hogy a milliomosok jövedelemadóját a harmadára csökkentik az nem csak ostobaság,de bűn is!
Fedor
2013. november 19. 09:57
"Hogy a saját, a szegénységtől nem éppen felkopott állú jeleseik mennyit »tettek zsebre« ugyanígy, persze nem látták szükségesnek az orrunkra kötni." És az, hogy nyertek vele, mégis harcolnak ellene, vajon mit jelent? Talán csak nem azt, hogy nem a saját érdekeiket nézik, hanem azt, hogy mi a jobb az országnak? Nagyokos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!