Milyen év volt 2013 Magyarország számára?

2014. január 02. 12:46

Ha 2014 tavaszán bizalmat kap a kormány a választóktól, akkor az új magyar modell akár példaértékűvé is válhat Európában és a világon. Boldog új évet!

2014. január 02. 12:46
Fricz Tamás
Fricz Tamás
Fricz Tamás blogja

„2. 2013 hozta meg az áttörést: ebben az évben kikerültünk a túlzottdeficit-eljárás alól, s a makrogazdasági mutatók további javulása (hiány 3 százalék alatt tartása, az infláció növekedésének lelassulása, sőt megállása, a munkanélküliség csökkenése, a külföldi államadósság enyhe csökkenése stb.) mellett – s ez a második szakasz legfontosabb eleme – az év második felére már beindult a gazdasági növekedés is, javult az ipari teljesítmény, növekszik az export. Ebben a második szakaszban – 2013 végéig – az új társadalomszerveződési modell megmutatta a világnak, hogy megáll a lábán, működőképes és hatékony.

3. Ahhoz, hogy a folyamat beérjen, 2014-től el kell kezdődnie egy harmadik szakasznak is. Ez pedig nem más, mint a közjó még látványosabb érvényesülése, a társadalom jólétének és jóllétének növekedése. Hiszen mit érnek a kiváló makrogazdasági mutatók, ha a társadalom, az emberek ebből nem profitálnak a saját életükben, ha nem csökken a szegénység, ha nem erősödik a középosztály, ha nem kerülünk közelebb az európai átlagbérekhez?

Jól látszik: az Orbán-kormány el akarja indítani, s már részben el is indította a harmadik szakaszt, ezt bizonyítják a tavalyi és az ez évre tervezett béremeléseka rezsicsökkentés, a családok életének könnyítése és számos más, közjót szolgáló állami intézkedés.

S ha 2014 tavaszán bizalmat kap a kormány a választóktól, akkor az új magyar modell akár példaértékűvé is válhat Európában és a világon.

Boldog új évet!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
flyb
2014. január 02. 17:21
Az "új magyar modelltől" mentsen meg minden embert az Isten! Le lesznek a modelljükkel együtt söpörve, megy a szemétdombra, oda való.
flyb
2014. január 02. 17:21
Az "új magyar modelltől" mentsen meg minden embert az Isten! Le lesznek a modelljükkel együtt söpörve, megy a szemétdombra, oda való.
becike4
2014. január 02. 15:56
Elnézést.
becike4
2014. január 02. 15:55
Példaértékűvé, te fasszájú.Elrettentő példaként, a holdkóros kurva anyátok, népnyomorító, szolgalelkű gecik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!