Új szövetségben

2014. január 10. 15:14

Az MSZP, az Együtt–PM és a DK „új” szövetségében nem a történelem ismétli önmagát, hanem a politikusok kopírozzák egymás korábbi, eddig többnyire célravezetőnek bizonyult lépéseit.

2014. január 10. 15:14
Hargitai Miklós
Hargitai Miklós
NOL

„Akik most fanyalognak, mondván, »Elgyütt« 2014, de tulajdonképpen ugyanott tartunk, ahol 2010-ben, azokat megnyugtathatjuk: már 1998-ban is ugyanez volt a kiindulópont. A magyar belpolitika – a jelek szerint – legalább másfél évtizede menthetetlenül kétosztatú. A szavazók és a politikusok is csak jobb- és baloldali tömbökben hajlandóak gondolkodni, és még a pártok (lásd az 1998-ra a liberális sarokból a jobboldali térfélre átzsilipelő Fideszt) teljes átlényegülését is könnyebben elfogadják, mint ennek a gondolkodási modellnek a leváltását.

Az MSZP, az Együtt–PM és a DK »új« szövetségében nem a történelem ismétli önmagát, hanem a politikusok kopírozzák egymás korábbi, eddig többnyire célravezetőnek bizonyult lépéseit. Hogy másképp legyen, ahhoz a jelek szerint nem a pártokat, hanem a népet kellene lecserélni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2014. január 10. 17:11
Hargitai ne reménykedj!!!!!!
kamasuka
2014. január 10. 17:04
Bocs, öcsi, de azért különbségek vannak a két banda kormányzásában. Minden más persze átvihető, de azért Orbán nemkicsit mást cselekedett, mint vártátok. Most foghatjátok a fejeteket Párizstól Prágáig, mert mindenki bankadózik, rezsicsökkent, meg manyupmanira teszi rá a kezét, mert nem csak az átlagpolgárt kell szopatni válságban SEM, hanem mást is lehet.
ottapont
2014. január 10. 16:57
Még hogy ÚJ szövetség? Ugyanaz a vesztes banda amelyik miatt kétharmadot kapott a Fidesz! Ezek vagy arra játszanak, hogy a magyar választónak aranyhal memóriája van, vagy Gyurcsány tett nekik egy "ellenállhatatlan" ajánlatot. :p
Antigoné
2014. január 10. 16:21
A hitsorsosaid által olyannyira imádott USA-ban is mondhatni többszáz éve megy a demokrata-republikánus politikai váltógazdálkodás. Ugye, milyen antidemokratikus? Ott is le kellene váltani a népet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!