Aki legyőzte a huszadik századot

2014. január 16. 18:12

Horváth János legyőzte nagyjából az egész huszadik századot.

2014. január 16. 18:12
Rajcsányi Gellért
konzervatívanarchista

Most csináltunk interjút a Mandiner számára Horváth Jánossal,

- akit Cecéről a pesti kereskedelmi iskolába kerülve Szerb Antal tanított irodalomra,

- aki Teleki Pál miniszterelnök zártkörű beszélgetéseire járt fiatal egyetemistaként,

- aki a német megszállás idején náci- és háborúellenes röplapokat nyomtatott és szórt éjszakánként,

- akit a nyilasok börtönében fehér glaszékesztyűs csendőrtisztek kínoztak,

- aki ‘45 első napjaiban saját kezűleg temette el a Rákóczi téren a saját lakásában éhen halt Szabó Dezsőt,

- aki ‘45-ben kisgazdaként (!) Angyalföldön (!) a választásokon legyőzte Kádár Jánost (!),

- aki ‘46-ban a forintot megteremtő parlamenti bizottság tagja volt,

- aki ‘47 és ‘51 között a kommunisták börtönét is megjárta, így a nyilasok és a komcsik vendégszeretetét is élvezte az Andrássy út 60-ban,

- aki ‘56 után közgazdászprofesszori karriert futott be Amerikában,

- aki Amerikában személyesen, ahogy fogalmazott, “ösmerte” Eisenhowert, Kennedyt, Nixont és Reagant,

- aki végül most, 2014-ben, 93 évesen is a magyar parlament tagja, és háromrészes, elegáns öltönyében vígan anekdotázik e történetekről a dolgozószobájában, ami nem más, mint Kádár János könyvtárszobája volt egykoron.

Horváth János, úgy vélem, még egyszer legyőzte Kádár Jánost, meg nagyjából az egész huszadik századot.

Respekt.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2014. január 16. 23:11
Rendeben is van. De melyik párt tagja? Mert ha a Fideszé, akkor az egész történet gyanús. Ahogy Witner is mint "forradalmár" került be, de valójában állítólag csak egy prostituált volt.
freehckr
2014. január 16. 20:15
„még egyszer legyőzte Kádár Jánost, meg nagyjából az egész huszadik századot” Akkor pontosan mit keres a posztkommunista Fideszben?
Tyrker
2014. január 16. 20:10
Nagyszerű ember, igazi példakép lehet sokak számára, oldalfüggetlenül. Kis kiegészítés: 1945-ben listás választások voltak (országos és választókerületi lajstromok alapján), egyéni körzetek nélkül, ezért a "legyőzte Kádár Jánost" kijelentés nem értelmezhető. A törvény szövege: http://www.rev.hu/sulinet45/szerviz/dokument/VIII45.htm Horváth és Kádár ugyanabban a választókerületben kampányolt, de közvetlenül rájuk nem lehetett szavazni, csak a pártjuk listájára. Az viszont tény, hogy a kisgazdák - mint párt - nagyon lenyomták a kommunistákat.
justiceforhungary
2014. január 16. 18:45
A Jó Isten Áldja meg Horváth János országgyűlési képviselő Urat !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!