A Vida-ügyről adószakmai szemmel

2014. november 13. 11:28

Mindig, minden országban volt, van és lesz is korrupció az adóhivataloknál.

2014. november 13. 11:28
Michnai Attila
Michnai Attila adóblogja

Szerintem ez a „mondjon le Vida Ildikó” kampány a lényegét tekintve az adóhivatalok ellen könnyedén, bármikor felheccelhető tömegek átverése, szimpla politikai porhintés. Mert a tüntetők zöme, ahogyan én a tisztelt ügyfeleim, az egyszerű adózók gondolkodásár ismerem, komolyan azt hiszi, hogy neki személyesen jobb lesz, ha mondjuk visszahoznák az előző elnököt, a Szikora doktort. Holott jól tudható, hogy az adóhivatalnál, ahol cca. 15 ezren dolgoznak, iszonyú nagy a kísértés, amikor csóró közalkalmazott kerül hatalmi helyzetbe komoly vagyonnal rendelkező ügyfelek dolgában.

Mindig, minden országban volt, van és lesz is korrupció az adóhivataloknál, a dolog imént leírt természeténél fogva. Különösen ott - Magyarországon - ahol az éves GDP (cca. 30 ezer milliárd Ft) egyharmadára is szokták saccolni a fekete gazdaság nagyságát. Magyarul, a mostani amerikai módra bármikor, bármelyik időszakban lehetett volna kampányt indítani az aktuális adóhivatali elnök ellen. Főleg aztán így, minden konkrét bizonyíték nélkül. Ahogy azt a balfék Horvát András is tette, aki úgymond „tudományos módszerekkel” mutatta ki azt, amit minden, az adóügyekben kicsit is járatos ember (akik közé a végzettsége, gyakorlata alapján én őt egyáltalán nem számítanám) pontosan tudott. Hogy tudniillik mi folyik az EU-s országok határain ellenőrizetlenül, és főként áfa nélkül ide-oda (sok esetben költségkímélés okán csak papíron) szállítgatott különféle, egyedi azonosításra alkalmatlan tömegárukkal, és ennek nyomán mekkora vagyonokat vágnak zsebre egyesek.És hogy mennyire reménytelen ellenük a harc. Tudok olyan ügyről, ahol a gabonaexportőr egyetlen hónapjának ellenőrzése tárgyában négy éve folyik teljesen eredménytelenül a vizsgálat, most utasította ugyanis a bíróság jogerősen a NAV első fokát új eljárás lefolytatására, vagyis kezdődik elölről az egész cirkusz.

Pedig lenne megoldás, mégpedig az egész EU számára, ahol egyes becslések szerint egy teljes évi magyar GDP nagyságrendjének megfelelő összeget csalnak el az úgynevezett körhinta, vagyis a határokon áfa nélkül megutaztatott áruk módszerével. Az tudniillik, hogy az áfát ott fizetik (és annyit) ahol azt előállítják, annak az országnak a kulcsa szerint, nem pedig ott, ahol az végső felhasználásra kerül, vagyis leginkább az Unió leggazdagabb országaiban. Inkább dögöljön meg a szomszéd tehene, folyjon tovább a csalás, mondják a gazdag országok, de ők nem engednek áfa ügyben. Mert nekik, az ő adómoráljukkal, sokkal régebbi szakmai múlttal rendelkező adóhivatali gyakorlatukkal ennyi csalás is „belefér”.

De az elejére visszatérve: mi történik, ha lemond Vida Ildikó? Talán bizony van ellene bizonyíték, hogy lopott, és a párna cihájából van esély arra, hogy vissza lehet tőle a hiányzó összegeket szerezni? Aligha. Persze, egy új vezetés biztosan lehetne okosabb, ügyesebb is, főleg, ha tudnánk végre konkrétan, hogy mi volt az elődök, azaz Vidáék bűne. De amíg ilyen nem kerül napvilágra, hasznosabb tevékenység, kézzel fogható, alkotó jellegű javaslatok helyett lehet folytatni a hecckampányt, művelőik legnagyobb „dicsőségére”. Ja, és skandálni a kétes szerzői jogi helyzetű „Orbán takarodj”-ot.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jancsipapa
2014. november 13. 18:26
-"Mindig, minden országban volt, van és lesz is korrupció az adóhivataloknál,"- Szerintem is . Csak az a különbség ,hogy máshol ,ha kiderül nem próbálják meg kimosdatni,vagy ,ha nem sikerül nem ússza meg egy sima kirúgással .( ugyanez elmondható az önkormányzatokra ,a minisztériumokra ,stb...)
1120
2014. november 13. 17:13
"Mindig, minden országban volt, van és lesz is korrupció az adóhivataloknál." Ezt mindenki tudja. Csak az USA-ban azt hiszik, hogy ebben az országban kizárólag debilek élnek... :)
ziza
2014. november 13. 16:56
és sok más országban buknak is meg, és kerülnek bíróság elé akár utólag akár vezető politikusok is , és kormányok, miniszterek közhivatalnokok buknak korrupciós bortányok miatt kivéve persze nálunk. mert nálunk csak korrupció tényével védekeznek hát itt is van persze ahogy gyilkosság vagy bankrablás vagy maffia ... igen csak jogállami következmény nincs ... sosem volt politikai bűncselekmények ez a bolseviki tradíció a fidesz már bíróság elé rángatta volna a gyurcsány éra felelőseit, ahogyan ígérte és amivel 2/3 ot nyert ha azóta korrupt politikusokat dobtak volna ki a saját disznóólukbó és be a börtönbe ... akkor ez az ócska önmentegetésnél, és sorosra mutogatásnál több lehetne : lenne alapja. Hogy hát igen van korrupció de azért korrupciós bűnözésnek jogállami kockázata is van, ahogy hollandiában van lengyeleknél olaszoknál ... itt mi van ? Támad a soros , meg a jenkik támadnak egyébként persze patyolat tiszták vagyunk , és mindenhol van korrupció csak itt soha senki nem bukik be .
S0ma
2014. november 13. 15:26
Végre valaki leírja , hogyan is működik a demokratikus adóvilág! Itt tüntikéznek jobbra-balra, azt gondolják, hogy megváltozik a balsorsuk, ha "leválthatnak" valakit egy országban! Akkor kellett volna gondolkodni, amikor eldönthettük, hogy ezt akarjuk-e, vagy valami mást. Egyébként meg: kovács adóügyi biztos értette ezt? Biztos! :-)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!