A márciusi események

„Megindító mozzanat volt az aktív közösségvállalás (»Ne féljetek, magyarok, megjöttek a cigányok!«), számomra még megindítóbb volt, amikor az öt évvel ezelőtt készült magyarországi (RTL) dokumentumfilmben az egyik cigány résztvevő, egy vékonydongájú, eleven szemű öreg csávó arra kérdésre, hogy ha ma rászorulnának a cigányok, ugyanúgy segítségükre sietnének-e a magyarok, azt válaszolta: igen, természetes, hogy ha mi segítettünk nekik, ők is segítsenek nekünk. Mondta ezt nagyon komolyan és nagyon szegényen.

Ma már tudjuk, hogy az akkori friss hatalomnak, és főleg a rettegett, akkor még rettegő titkosszolgálatnak, központi és helyi vezetőinek a bűne volt, ami történt, a zsigeri nacionalizmus, a népeket összeugrasztó manipuláció, a pogrom, a politikába öltöztetett barbárság. A halottak mindkét oldalon áldozatai ennek a barbárságnak,és ezen nem lehet változtatni. De az élők is, mindkét oldalon, ők is áldozatok – bár korántsem egyformán. Az erőszaktevőket csak az egyik oldalon vették elő, ott is nem egy esetben igazságtalanul, míg a többség oldalán, a hatalom oldalán a bűnösök büntetlenek maradtak. Az RMDSZ túl kemény tűzkeresztségen esett át, és túl korán, szintén máig hatóan megsínylette azokat a feszültségterhes napokat. Amelyekben a vásárhelyi magyarság akkori vezetőinek és hangadóinak nagyon nehéz volt, de sikerült felelősségteljesen viselkedniük, elkerülniük a még nagyobb vérontást. Kár, hogy az állam vezetése és a karhatalom felelőtlenül viselkedett.

Ahogyan a júniusi bányászjárás esetében, úgy a fekete március esetében is nagy erkölcsi szükség lenne egy tisztázó és tisztító perújrafelvételre, átfogó, igazságos kivizsgálásra! Vajon megérett-e erre a román társadalom? – mert politikai akarat nemigen mutatkozik. Ugye az új államfő szerint sincs Romániában magyar kérdés. Tessék, mondanám neki: itt a példa egy magyar kérdésre, amelyre mindig figyelni kell! És ne mondja senki, hogy a múlté, mert két nép normális együttélésénél nem létezik aktuálisabb téma. Persze, ha arról az oldaláról nézzük, hogy ma Romániában nincs kimondottan megkülönböztető törvény (bár például akár az alkotmány első cikkelye is ugyancsak problematikus), intézményes diszkrimináció (bár a köznapi változata gyakran előfordul), azt lehetne mondani, ahogyan az államelnök is tette, hogy nincs magyar kérdés.”