Köpköd-e a Mandiner?

2015. július 30. 14:30

A Mandiner mindent átvesz, ami figyelemre méltó, ebben a tekintetben ökumenikus jellegű. A szerkesztőség szándékait azonban megkülönböztetném a holdudvarában gyülekező kommentelőkétől.

2015. július 30. 14:30
Zöldi László
Médianapló

Ezen már nem is érdemes meglepődni. A hazai fikakultúrában természetes, hogy aki névvel és véleménnyel merészkedik digitális felületre, azt legalább egy kommentelő kizárja a magyarságból. A kirekesztés helyettesíti az érvelést. Érvényes ez a Mandinerre is, amelyre rászabadult egy összeszokott kommentelői kör. A baloldalinak vagy pláne liberálisnak bélyegzett eszmefuttatások igazságtartalma jószerint senkit sem érdekel, a máshonnan átemelt és bő nyállal megköpködött írásokat körülbelül 10:1 arányban utasítják el a rasszista előítéleteket hangoztató kommentelők. Ezzel együtt két ponton mégis vitatkoznék Vágó Istvánnal.

Az egyik a Mandiner irányultsága. Az egyetlen portál, amely szinte kizárólag utánközlésre vállalkozik. A szerkesztőség világnézetét azért nehéz érzékelni, mert kevés saját cikket ad közre, noha például Stumpf András leigazolásával mintha az elemző, érvelő, minőségi értelemben vett konzervativizmus irányába lépett volna. Egyébként pedig mindent átvesz, ami figyelemre méltó, ebben a tekintetben ökumenikus jellegű. A szerkesztőség szándékait azonban megkülönböztetném a holdudvarában gyülekező kommentelőkétől. Az is a felelőssége persze, hogy túlnyomórészt egy zárt kör durva és gusztustalan véleményét közli. De vajon mihez kezd, ha a médiahatóság esetleg komolyan veszi az objektív felelősség nemrégiben elfogadott törvényét, és a bárdolatlan, kirekesztő kommentekért az álneves és nehezen azonosítható szerzők helyett is vállalnia kell majd a büntetőjogi felelősséget?

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 134 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2016. január 26. 18:53
Egy tényt hiábavaló lenne tagadni: mindkét oldalnak vannak szélsőséges, egy kutúrlénytől igen távol elhelyezkedő képviselői a kommentelőknek. Erre áll rendelkezésre itt a Mandin az "X". Ez azért jobb, mint a cenzúra.
Antigoné
2015. szeptember 15. 10:56
A Mandiner józan kommentelői is elítélik a rasszistákat és a durva beszédet, jó lenne, ha ezt is észrevenné a tisztelt szerző. Ami pedig a hangnemet illeti, kéretik megnézni pl. a 168 óra vagy a Népszava kommentjeit is. Meg fog lepődni.
Fakutya Vigyora
2015. augusztus 27. 12:10
Na, előtörnek lassan a humanista szabadságharcos emberjogvédő baloldal cenzor-reflexei.
catalina9
2015. augusztus 27. 12:10
A baloldalinak vagy pláne liberálisnak bélyegzett eszmefuttatások igazságtartalma jószerint senkit sem érdekel,.." mert ilyen nincs nekik. A balosokat rendre lemossák, ugyanis semmiféle érdemi mondandójuk nincs, megrekedtek a nácizásnál, fasiztázásnál, és beteges érvszegénységben szenvednek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!