Pálinkaforradalom? Volt ilyen?

2015. október 05. 15:17

A szakszerűtlenül előállított hungarikummal a magyarok egymást kezdték el tömegesen mérgezni.

2015. október 05. 15:17
D. Horváth Gábor
Magyar Nemzet

„A családok számára fölösleges, óriási mennyiségű pálinkatöbblet persze leginkább a helyi kocsmákban kötött ki, ahol pult alól árulták a kocsmárosok. Minden feketén ment, amivel – az előállítókat és a kereskedőket leszámítva – a társadalom legfontosabb szereplői jártak rosszul. A közjó megteremtésére hivatott állam azért, mert jóval kevesebb adóhoz jutott, mint korábban. A minőségi italt készítő főzdék azért, mert országimázs-építés helyett megindultak a csőd felé. A fogyasztók pedig azért, mert olyan pálinkákra költöttek a fizetésükből, amelyek ellenőrizetlenül kerültek a vendéglőkbe, s amelyek a kelleténél is jobban ronthattak az egészségi állapotukon.

Szóval erre az állami forradalomra sem volt semmi szükség. A pálinkapiac addig is megoldásra váró gondokkal küszködött, amire a Hír TV 2013-as pálinkatesztje gyönyörűen rávilágított. A vizsgálati eredményekből ugyanis kiderült, hogy hiába szabályozza a pálinka előállítását így vagy úgy, szorosabban vagy szabadabban jogszabály, a boltok tele vannak olyan italokkal, amelyeket ártalmasságuk miatt nem lenne szabad forgalomba hozni.

Az a gyanú is beigazolódni látszott, hogy a legnagyobb pálinka- és likőrcégek által piacra dobott pálinkáknak a felirataik ellenére semmi közük sincs a gyümölcsökhöz: a boltokban kapható termékeik leginkább burgonyából vagy kukoricából előállított szeszből és hozzáadott aromából készülhettek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lantose70
2016. november 28. 11:18
Höhö. Amikor még Vitya és Simicska nem gecizték egymást, akkor a Magyar Nemzet kiállt a pálinkafőzés szabadságharca mellett. http://mno.hu/vezercikk/tyukjolet-felugyelok-1085890 Brüsszelben mint kákán a csomót, úgy keresik hazánkon a támadási felületet. Teljesen nyilvánvaló, hogy a fejlett nyugat-európai országok vezetői egyszerűen sarokba akarják szorítani hazánkat, mert a magyar kormány nem az állampolgárok jövedelmét kezdte megnyirbálni, hanem a multinacionális társaságok extraprofitjának megadóztatásával igyekezett úrrá lenni a gazdasági válságon. Ezzel természetesen komoly érdekeket sértettek, ráadásul a társaságok, bankok tulajdonosai attól is félhettek, hogy a magyar gyakorlat esetleg például szolgál majd a többi válsággal küszködő országnak is. Ezért nem szűnnek a támadások hazánkkal szemben, és válnak egyre nevetségesebbé. Mindenesetre reméljük, hogy amint elcsendesül a tyúkól, jól megérdemelt pálinkánkat is megihatjuk. Hát igen, most már más világ van pálinka-vonalon is.
rézevőfiamór
2015. október 17. 07:48
Nem hallottam. Én amióta az eszemet tudom, a nagyapám eper vgy körtepálinkáját ittam, aztán az unokabátyámét, mostanság meg a lányomét. 71 meggyfa, 7 eper és 57 fosókörte. És nem szarozik otthon kis vagy közepes üsttel, viszi a profi főzdébe.
henrifernanddoms
2015. október 15. 22:51
Hello, I am egyedi 48 vagyont [email protected] hitelkeretet nyújt a nemzetközi. A tőke fogják használni, hogy a hiteleket rövid és hosszú távú 5000000FT 990000000FT magánszemélyek minden komoly ember valóban szükségük van, a kamatláb évi 3% .j'octroie hitelek pénzügyi, ingatlan hitel, beruházási hitel, autó hitel, személyi kölcsön. Elérhető vagyok, hogy megfeleljen az ügyfelek legfeljebb három napon belül meg demande.si alkotnak érdekli a kapcsolatot velem: [email protected] [email protected] [email protected]
imres
2015. október 06. 14:02
Bazdmeg Gabika! Gyere el hozzám, adok neked "szakszerűtlenül előállított hungarikumot"! Nem én gyártottam. Kaptam. A család olyan tagjától, akinek már a nagyapja is (aki az én nagyapám is volt) szakszerűtlenül főzte a pálinkát... szerinted. Mert tudod, te hülyegyerek, hogy a pálinkafőzés hagyományát még a valóban szakszerűtlenül főző, a szocializmusban alapított állami cégek honosították meg. Emlékszel még a kétdecis kecskeméti barackra, ami mindenből készült, csak kecskeméti barackból nem? Tudod, ezek az emberek, akik megőrizték a hagyományt, kényesek arra, hogy miképp minősítik a főztjüket. Ne akard, hogy bármelyik kartávolságon belül kerüljön, mert pofánvág. Joggal. Az ilyen idióta flasztergyerek, mint te is vagy, meg is érdemli.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!