A sötét középkor és a modern Európa

2015. december 15. 11:47

A Magyar Országgyűlés elnöke ezek szerint úgy értelmezi az „önmegvalósítás” kifejezést, hogy a magyar nők majd pártutasításra kezdenek bele a gyerekgyártásba, természetesen egy főzés és egy takarítás között.

2015. december 15. 11:47
Molnár Csaba
Demokratikus Koalíció

„Kövér László azt mondta a Fidesz kongresszusán, hogy azt »szeretnénk, ha a lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, hogy unokákat szülhetnének nekünk«. A Magyar Országgyűlés elnöke ezek szerint úgy értelmezi az »önmegvalósítás« kifejezést, hogy a magyar nők majd pártutasításra kezdenek bele a gyerekgyártásba, természetesen egy főzés és egy takarítás között.

A kövéri kinyilatkoztatás kitűnően tükrözi, hogy mit is gondol a középkorban élő magyar jobboldal a nők jogairól és az esélyegyenlőségről. A Fidesz még 2015-re sem volt képes feldolgozni, hogy a nők nem jogfosztott konyhagépek, házvezetők és gyerekgyárosok, hanem ugyanolyan jogokkal rendelkező emberek, mint a férfiak. A világon utoljára a kínai kommunista párt vállalkozott arra, hogy beleszóljon az emberek gyermekvállalási szokásaiba, úgy tűnik, hogy »nemzeti-keresztény« kormányunk nem is áll oly távol e világnézettől.

A Demokratikus Koalíció Kövér László szavait Vera Jourovának, az Európai Bizottság igazságügyi, fogyasztóvédelmi és nemi egyenlőségért felelős biztosának, valamint az Európai Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságának is továbbítja. A DK kíváncsi, hogy mit szólnak Kövér szavaihoz azok az európai nők, akiktől az »önmegvalósítás legmagasabb minősége« helyett csak arra futotta, hogy az európai politika csúcsára kerüljenek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 107 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jégecet
2015. december 16. 09:25
“Egy nap több millió ember fogja elhagyni a déli féltekét azért, hogy az északi féltekére menjen. Akkor majd nem barátként fognak odamenni, hanem azért, hogy meghódítsák azt. És a fiaikkal együtt meg fogják hódítani. Az asszonyaink méhe fog győzelemre segíteni bennünket” - Houari Boumedienne. Molnárcsé (meg az egész Kövér szavain tajtékzó brigád) beírhat egy karót szövegértésből magának - vagy egy csillagos ötöst direkt félreértelmezésből - ha úgy jobban tetszik.
Volo
2015. december 15. 23:32
Te Csaba ne bassz! "...A Demokratikus Koalíció Kövér László szavait Vera Jourovának, az Európai Bizottság igazságügyi, fogyasztóvédelmi és nemi egyenlőségért felelős biztosának, valamint az Európai Parlament Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságának is továbbítja. " Miért az Eu-ban a férfiak szarják a világra az utódokat? Te is így születtél? vagy úgy gondolod, Vera nem tudja, hogy a nők szülik a gyereket?Majd most tudja meg, hogy "továbbítottátok" Kövér szavait? Már megint továbbítotok? Mit akartok egy kis "kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen? Mert: Magyarország megszegte azon jogát, hogy a nők eldönthessék, ők szüljenek, vagy a férfiak? Sőt, azt a helyeselendő elgondolást, hogy a nők döntsék el, egyáltalán szüljenek- vagy ne, ezt nem tartja helyesnek? Mert ha a nők úgy gondolják, akkor européer joguk, hogy egyáltalán ne szüljenek?Mert ez így helyes? Tényleg így gondold, Csaba?
azadi
2015. december 15. 21:58
Először is: úgy gondolom, azok a kormányzati intézkedések, amelyek - mint a családi jövedelemadó, az apa által is igénybe vehető GYES és az anya GYES melletti munkavállalásának lehetősége - a demográfiai mutatók javítása céljából születtek, tagadhatatlanul pozitívak. Méginkább azok lennének, ha a bölcsődei és óvodai férőhelyek száma növelésével egészülnének ki, de a szándék erre is létezik. Amit viszont erősen negatívnak érzek, az a gyermekvállalással kapcsolatos - nem csak kormányzati, általános, társadalmi - kommunikáció és vélekedés, amely igazságtalan egyoldalúsággal kárhoztatja (mindenért) a nőket. Az e körbe tartozó megnyilvánulások között a legritkábban találunk utalást arra, hogy az utódvállaláshoz KÉT ember kell: egy FÉRFI és egy NŐ, aki létrehozza, majd felneveli a gyereket. A nő szerepe ebben összehasonlíthatatlanul megterhelőbb és "látványosabb" - tehát már ezért is kézenfekvőbb őt elmarasztalni, sőt kárhoztatni a szerény mértékű reprodukcióért. A férfi jelenléte a folyamatban kevésbé "teátrális", de nem kevésbé fontos. Hol van tehát ő a kommunikációból? Hol az a fiatalember, aki - és ez a típus gombamódra szaporodik napjainkban - 30-32 éves koráig "keresi az útját", különösebb meggondolások nélkül váltogatja a kapcsolatait és a lány elől, aki két-három éves együttélés után fel meri vetni az esetleges közös életprogramot, sértetten, bosszankodva vagy éppen pánikszerűen kitér mert ő, úgymond, "még nem látja elérkezettnek az időt tartós kapcsolatra, házasságra, gyerekvállalásra pedig különösen nem"? Róluk miért nem szól a fáma? Őket miért nem serkentik a kommunikátorok felelősségvállalásra, elköteleződésre? A kommunikációra visszatérve: van egy - mostanában refrénként ismétlődő - motívuma, ami olyan tünete a magyar férfitársadalom egy része beteg gondolkodásának, mint influenzának a láz. Arra az alattomosan kaján és kárörvendő frázisra gondolok, amely szerint "Majd megkapják a nők az egyenjogúságot, ha beáramlanak a muszlimok!" Ez a tudattalanból felkérődzött mondat ijesztő, amellett, hogy gyomorforgató. Ijesztő, mivel azt sugallja: "Mivel ti, jogokkal bíró, döntéseket hozó, emberi státuszban élő nők nem vagytok hajlandók a MI magyar férfi-fennhatóságunk alá visszatérve újból behódolni a szerep-diktátumainknak, majd megkapjátok, ami "az ilyeneknek" (értsd: a szuverén embereknek) jár: az iszlám, a sharia rabszolga-státuszát. Mert azt érdemlitek." Ennek a mondatnak, hangozzék el bárhol, ez az üzenete. Az benne az aljas és a torz, hogy vannak magyar férfiak, akik még ma is ezt sugallják - magyar nőknek. Írtam pedig mindezt meggyőződéses jobboldaliként, aki - klasszikus értelemben - liberális és ÍGY feminista, ugyanis a feminizmus végtelenül árnyalt gondolatrendszer: semmiképp sem azonos a saját globalista-neoliberális vadhajtásaival. Jó volna erről nem megfeledkezni.
Brigadéros
2015. december 15. 21:14
Ez a túlmozgásos f@szi annyira sötét, hogy felér két Korózs Lajossal...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!