Több kell a gumicsontnál

2016. április 06. 08:38

Fájdalmas, hogy a pontos adatok birtokában a hazai sajtó inkább a kecskeméti Fidesszel foglalkozott, a Nyugat pedig putyinozott egy jót.

2016. április 06. 08:38
Dénes Zoltán
Magyar Idők

A hazai újságírók eljárása, vagyis hogy késleltették a szocialista érintettség megjelenését, nem meglepő, ha megnézzük, kik állnak az ügy mögött. Az offshore cégek alapításával foglalkozó Mossack Fonseca-féle panamai ügyvédi iroda adatait annak a Tényfeltáró Újságírók Nemzetközi Konzorciuma nevű szervezetnek továbbították, amelyet az amerikai Közintegritási Központ szervez és pénzel.

Ez utóbbi szervezetnek a legnagyobb pénzügyi támogatói között pedig a Rockefeller család alapítványa, a Soros György által létrehozott Nyílt Társadalom Alapítvány, a Carnegie és a Ford Alapítvány található. Ez lehet a magyarázata annak is, hogy a nyugati sajtó lényegében egy nagy adag putyinozásra használta a lehetőséget. (...)

Egyértelmű tehát, hogy kiemelt közérdekről van szó, hiszen fontos megtudni, kik titkolják el bevételeiket, mert ez korrupció vagy adócsalás gyanújára ad okot. Az azonban fájdalmas, hogy a pontos adatok birtokában a hazai sajtó inkább a kecskeméti Fidesszel foglalkozott, a Nyugat pedig putyinozott egy jót.

Mellesleg, miután a nevezett alapítványok által az erre kijelölt médiumoknak megengedte, hogy szemezgessenek a két és fél terabájtnyi adatokból, s ezek megcselekedték, amit elvártak tőlük, itt lenne az ideje, hogy a teljes adattömeget nyilvánosságra hozzák.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2016. augusztus 01. 12:55
Legyen ez az ő bajuk!
paraklétosz
2016. április 21. 16:33
Mi ez? Sorosok (spekulánsok) kontra offSorosok?
Mich
2016. április 20. 19:31
Le kell leplezni az egész tolvaj libsi-bolsi bandát! Ennyi.
balbako_
2016. április 20. 19:31
Nagyon jó lépés, hogy a magyar vonatkozású cégekre rászállnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!