Nem rendel több cikket kommentjei miatt Aczél Endrétől a Népszabadság

2016. április 09. 16:11

Murányi András, a Népszabadság főszerkesztője megerősítette a 444 értesülését, miszerint nem rendel több írást Aczél Endre külpolitikai újságírótól, aki a Facebookon hozzászólásokban vette védelmébe Kiss Lászlót, mondván, a megerőszakolt lány szeretett kefélni.

2016. április 09. 16:11

Aczél Endre nagy botrányt váltott ki azzal, hogy facebookos hozzászólásokban vette védelmébe Kiss László úszóedzőt. A Kettős Mérce gyűjtése szerint ilyeneket írt:

  • „Maga az »áldozat« - egy ismert sportolónő nagyon szép édesanyja - nem is akart ügyet csinálni, a szülei erőszakoskodtak.”
  • „Egy szülőnek nem épp élmény, hogy a lányuk szeret, hogy is mondjam, kefélni.”
  • „a példastatuálás vágyától hajtva a bíróság helyt adott az óhajnak”
  • „Soha nem bizonyosodott be, hogy ‘lefogták’. Ezt csak szülői bíztatásra ő mondta a bíróság előtt.”
  • „Fogalmatok sincs róla, hogy hány úszócsaj és szép fürdőző lány volt, akit legalább három jóképű fiatal úszófiú ‘megerőszakolt’. Tömegével. A vadászat vég nélkül folyt és nem eredménytelenül.”


A 444 értesülései szerint a Népszabadság, ahova Aczél gyakran írt külpolitikai cikkeket, úgy döntött, nem rendel több írást Aczél Endrétől, a Kiss-ügyben tett facebookos hozzászólásait ugyanis vállalhatatlannak tartják. Murányi András, a Népszabadság főszerkesztője a portálnak elmondta, sajnálja az ügyet.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 251 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kowecses
2017. április 17. 20:01
Szelestey Lajos a nemi erőszakot elkövető migránst azzal védte, illetve a cselekményt bagatelizálta, hogy az afgán "fiúknak a szókincse még kevés az udvarláshoz." Senki nem határolódott el tőle a liberális oldalon. Acél E. valószínűleg az igazságot is ismeri az ügyben.
kohntalan
2016. szeptember 14. 16:32
Aczél Endre páratlan tudású újságíró, elképesztő intellektus.
tango47
2016. augusztus 01. 12:55
Nem is értem, hogy egy ilyen bennfentes úszás-szakértőt hogy lehet száműzni (ő volt az, aki megállapította, hogy ha még két méterrel hosszabb a medence, akkor már nem is nyert volna olimpiát Gyurta Dani) és nélkülözni intim-pista kommentjeit.
atila68
2016. június 11. 13:44
Murányi "nem vettem észre, hogy elgázoltam" András, a Népszabadság főszerkesztője egy náci! Cenzúrázza Aczél Endrét a véleménye miatt. Valljuk meg ez nagyon gáz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!