Inkább figyelni kellene Orbán Viktorra, semmint állandóan ostorozni

2016. április 26. 08:00

Fölöttébb érdekes, hogy a politikusok és az újságírók miért akarják Nyugat-Európában gonosznak beállítani a magyar kormányt, amiért lezárta a határt, miközben az emberek teljesen másként vélekednek a kérdésről. Interjú.

2016. április 26. 08:00
Udo Ulfkotte
Pesti Srácok

Egy éve járt utoljára Magyarországon, akkor az azóta bestsellerré vált Megvásárolt újságírók című könyvét mutatta be a magyar olvasóknak, most pedig A menekültipar című művét hozta magával. Emlékszik arra, hogy már egy évvel ezelőtt is beszélt a migrációról?

Emlékszem, mint ahogy arra is, hogy egy éve még megmosolyogtak az emberek, ha szóba hoztam a migrációs krízist és az Európára leselkedő veszélyeket. Mára pedig a mindennapjaink részévé vált a bevándorlás, és már senki sem mosolyog. A politikusok és az újságírók többsége hiába állítja, ami most történik az nem a véletlen műve. Az Európába érkező migránsokat felbátorítják, hogy elinduljanak, és hogy Európa felé induljanak. (…)

A menekülteken nyerészkedő érdekkörök, politikusok hallatán újra elmondhatják a kritikusai, hogy ön csak összeesküvés elméleteket gyárt.

Azért mert tabutémákról merek beszélni és írni? Elárulok magának valamit és rögtön megérti, miért nem kell ahhoz embercsempésznek lenni, hogy valakik remekül keressenek a menekülteken. Tény, hogy a menedékkérők gyakran olyan országokból érkeznek, ahol például a hepatitis C fertőzés még igen elterjedt. Itt jön a képbe az európai és az amerikai gyógyszeripar, amely óriási üzletet látnak a menekültekben. Nekik bomba üzlet, hogy Európában kezelhetik őket, miután egyetlen migráns egy napi kezelése egy iPhone árába kerül, és gyorsan hozzáteszem, mert ez is tény, a gyógyszeripar nem egy napig, hanem hónapokon keresztül kezeli őket a német adófizetők pénzéből. Az ágazat gyorsan ki is kalkulálta, hogy miután csak tavaly egymillió menekült érkezett az unióba, így az ő és az utánuk érkező családtagjaik kezelésén 13 milliárd eurónyi profitot fognak termelni. Nem bevételt, nyereséget. Ezt az összeget a német egészségpénztár fizeti majd ki a gyógyszercégeknek. A menekülteken kaszáló másik ilyen ágazat a biztosítási szektor. A migránsok ugyanis nem rendelkeznek biztosításokkal, miközben a német államtól gyakran kerékpárokat kapnak, hogy könnyebben tudjanak közlekedni. Persze ha biciklivel balesetet okoznak, akkor nincs aki fizessen, ezért most a német kormány pontosan azt tervezi, amit a biztosítótársaságok akarnak, hogy az adófizetők pénzén kössenek kötelező felelősségbiztosítást a menekülteknek.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2016. május 25. 08:54
A legmegdöbbentőbb, hogy Párizs megyében (12 millió lakos) 69% -a szinesbőrű! (ezt onnan tudni, hogy van egy betegség ami csak őket fenyegeti, ezért védőoltásra kötelezett. Azok kapják akiknek nagyszülőig bezárólag van néger felmenőjük)
valmue
2016. május 14. 10:12
Szimpla irigység.
gudmen
2016. május 08. 10:43
a tolvaj kezére kellene inkább figyelni..
Szabadságot Budaházynak!
2016. május 07. 15:59
"és hogy Európa felé induljanak" Érdekes, indulhatnának a szupergazdag arab olajállamokba is, Katar, Emírségek, Szaud, ahol még a kutyaszart is aranyfóliával szedik össze! Légkondícionált buszmegállók, 100 milliós autók és nem segítik a fajtájukat?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!