A Föld lapos, a háttérhatalom Soros

2016. május 20. 21:56

Nem tudom, a miniszterelnök elhiszi-e még, amit mond. Ha igen, az a baj, ha nem, akkor meg az, de az a legnagyobb baj, hogy bizony tömegek hiszik el az általa hirdetett őrültségeket.

2016. május 20. 21:56
Balavány György
Balavány György
hvg.hu

„Ugye most az van, hogy milliószámra akar muzulmánt rendelni Európába/Magyarországra Soros György, pontosabban Obama, meg a háttérhatalmak, meg az üzleti körök, akik mögött megint csak Soros György áll, mert ezek mind egymás mögött szoktak állani, és mindezt nem a kuruc vagy a mandiner (majdnem mindegy) kommentelői delirálják, és nem is Szaniszló Ferenc, akiktől már megszoktuk, sőt már el is várjuk, nem: Orbán Viktor miniszterelnök mondja. Nem egyedül, hanem a komplett (komplett?) Fidesz-vezérkarral egyetemben. 

(...)

Van a téveszmés őrületnek olyan foka, ahonnan már cáfol- és vitathatatlan, mert zárt, saját univerzummal és kauzalitással bír, így a hétköznapi józan ésszel meg sem közelíthető. A lapos föld elmélete azért cáfolhatatlan, mert az elméletnek az is szerves része, hogy minden ellenérv puszta szócsavarás, és minden bizonyíték, ami az elméletet megdönthetné, rafinált hazugság. A háttérhatalmazás dettó.

El lehetne mondani századszor, hogy  nemcsak muzulmánok, hanem bizony számos üldözött keresztény is van a migránsok között. Meg hogy, ha szín muzulmán volna is a menekülők tömege, akkor sincs gond, hiszen nem leigázni, hanem túlélni jönnének. S hogy nem milliókat, csak néhány ezret vagy néhány tízezret kéne befogadnunk. Hogy Amerikának semmiféle érdeke nem fűződik Európa összeomlasztásához. Hogy Soros Györgynek meg aztán pláne. Szóval mindezt el lehet mondani, de minek?

Nem tudom, a miniszterelnök elhiszi-e még, amit mond. Ha igen, az a baj, ha nem, akkor meg az, de az a legnagyobb baj, hogy bizony tömegek hiszik el az általa hirdetett őrültségeket.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vanádium
2016. május 22. 05:46
Jut eszembe , orbán visszafizette sorosnak az oxfordi tandíjat ? Biztos vagyok benne , hogy nem .orbán csak kap, elvesz ,elrabol , de nem ad , vissza sem.
Burmin
2016. május 21. 22:40
Van az a pénz amiért Balavány a hvg.hu-nál van...
pkarcsi
2016. május 21. 17:01
Mi lenne ezzel a Soros tökén lógó hvg-vel, ha egyszer az életben a hazai rendes magyaroknak adna igazat.?Ha nem haza és magyar ellenesen tevékenykednének,a pézes papi kivágná őket az ablakon,mintahogy a macskát szokás,szarni.
catalina9
2016. május 21. 16:55
mustarharmas [Hozzászóló kiszűrése] 2016. május 21. 15:52 Ezek hamarabb védenék a sorost, mint a hazájukat..." véd és dacszövetség, no nem a hazájukkal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!