Nem vagyok hajlandó annak a hentesnek pénzt adni

2017. március 09. 16:10

Újabb kismama állítja, hogy műtőhasználati díjat követeltek tőle a Semmelweis Egyetem klinikáján.

2017. március 09. 16:10
Élő Anita
Válasz

A Semmelweis Egyetem belső vizsgálatot folytat, és azonnali hatállyal felfüggesztette a munkavégzés alól azt a szülész-nőgyógyász főorvost, akiről egy kismama azt állítja, műtőhasználati díjat kért tőle, miután az ügyelet során sürgősségi császármetszést kellett rajta elvégezni. Az édesanya történetére a Másállapotot a szülészetben! Facebook-csoport hívta fel a figyelmet.

(...)

Tehát a kismama története: 

»Tudtam, hogy az orvosom szabadságon lesz. Azt mondta, mindig van jó orvos a kórházban (SOTE II.), nem kell aggódnom. Szept. 20-án hajnalban elfolyt a magzatvizem. Rohantunk a kórházba. Dr. P. csak a déli órákban jelent meg. (...) 17 óra vajúdás után a doktor úr rám  förmedt, hogy nem igazán ér rá, igyekezzek már. Egy fájás közben vizsgált meg, és jól „megrángatott”, hogy kitáguljak. Azt hittem, hogy ott fogok meghalni. Előre esett a köldökzsinór, mire elkezdett ordibálni, hogy engem műteni kell. Láthatólag nagyon kétségbe volt esve. Kiabált, hogy valaki segítsen neki. Édesanyám mesélte, mert én alig tudtam már magamról. A fájások között elájultam a fáradságtól. Sürgősségi császárral zártuk a napot. 20:52 kor „megszületett" Olivér, 3520 grammal. Csak másnap láthattam. (...)

Az utolsó napon bejött a szobába és kihívott a vizsgálóba. Közölte, hogy 100.000 forintot kér. Mondtam neki, hogy én nem kértem őt, hogy legyen az orvosom. Mire rám förmedt és kiabálni kezdett, hogy megmentette a kisfiam életét, és Ő nem akárki. Ezzel a pénzzel ő most tartozik a kasszába. Ki kell fizetnie a műtősöket, ez így megy ott náluk... teljesen lesokkolt. Ott álltam hulla fáradtan, összevarrva és kiszolgáltatva, amit ő kihasznált. Visszamentem a szobába és zokogni kezdtem. Igazából nem csak a pénz, hanem az eljárás is nagyon bántott. Nem orvoshoz méltó, ahogy viselkedett. Sem a szülésnél, sem utána nem kaptam tőle olyan bánásmódot, amit megfizettem volna. (...)

Olivér 6 hónapos lesz 20-án, tehát lassan fél év telt el, de ez a 4 nap a kórházban mély nyomot hagyott bennem, bennünk és soha nem fogjuk tudni teljesen elfelejteni. Bármikor szóba kerül, nagyon feldúl érzelmileg. Sajnos a fiam születése nem a legszebb nap az életemben. És az igazság az, hogy nagyon szerettünk volna kistestvért, de ha lelkileg nem tudom feldolgozni, nem fogunk több gyereket vállalni.«”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Teknős
2017. március 16. 21:01
Én konkrétan arra gondoltam, hogy az apuka odamegy és megkérdezi, hogy tessék mondani ezt komolyan tetszik gondolni? Az én férjem nyilván nem csinált volna hangos jelenetet, de hogy a szavainak súlya lett volna, abban egészen biztos vagyok!
Hunyadi Mátyás
2017. március 16. 17:56
Befurakodott a Semmelweisre. Berendelte az orvosát sürgősséggel, és lehentesezi. Hát, mit mondjak? Helyében nem adnám magam újra magyar orvos kezére. A hentes tud mérges is lenni.
Balango
2017. március 14. 13:08
Ha javasolhatom, a testvér vállalását ne ettől tegye függővé. Nagyon rossz döntés lenne.
21 gramm
2017. március 14. 13:04
A szülést az egészségbiztosító állja. A sürgősségi császármetszést éppúgy. Az ügyeletes orvos alkalmazotti státusza indifferens kell hogy legyen, azért van ott, hogy az ellátást biztosítsa a kôrhàz és az egészségbiztosító részéről, az infrastruktúrát igénybevéve és annak költségére/terhére. A kórház reakciója, vagyis hogy az orvost felfúggesztették, szerintem egyértelműsíti a felelősséget.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!