Fidesz vagy nem Fidesz?

2018. április 05. 16:23

Egy konzervatív honpolgár vallomása a szavazásról.

2018. április 05. 16:23
Szőnyi Szilárd
Heti Válasz

„ Az ikszelés előtt a következő szempontokat mérlegeli:

– Mindenekelőtt figyelembe veszi Lord Acton örökérvényű megfigyelését: »A hatalom korrumpál, a teljhatalom pedig teljesen korrumpál.«

– Aztán eltöpreng egyes barátai figyelmeztetésén, miszerint bármennyi gond van is vele, a mostani kormánynak nem látni érdemi alternatíváját.

– De közben visszaemlékszik a márciusi hódmezővásárhelyi polgármester-választás utáni pártközleményből is leszűrhető tanulságra, mely szerint a Fidesznél igenis van jobb: a kordában tartott Fidesz.

– Ezért döntését a következő kérdésre adandó válasz függvényében hozza meg: lát-e esélyt arra, hogy övéi szépszerével, önszántukból, külső kontroll nyomása nélkül megváltozzanak.

– És miközben ezen mereng, eszébe jut, hogy a kormány eddig – lásd tandíj, internetadó, vasárnapi boltbezárás – mindig csak akkor tért jobb belátásra, ha kellő ellenerővel találkozott.

– Abban viszont – pártoktól függően eltérő mértékű – kockázatot lát, hogy bármilyen felállásban egy az egyben az ellenzék ragadja magához a hatalmat. Azt ellenben nem gondolja, hogy ha valaki taktikai okokból nem a Fideszre szavaz, azzal óhatatlanul ismét Gyurcsány Ferencet szabadítja az országra.

– Ezzel összefüggésben vitatja, hogy csak két alternatíva van: vagy a Fidesz kormányoz, vagy az ellenzék. A politikát ennél kiszámíthatatlanabbnak ismeri; tapasztalatból tudja, hogy egy választásnak sokféle eredménye lehet, és például egy patthelyzet vagy koalíciós kényszer egészen más közéleti klímát eredményezhet.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2018. április 06. 18:33
Ez az anglomán seggfej jobban hisz Lord Actonnak, mint a saját közelmúltunknak? Pedig milyen szép idők voltak, amikor még Torgyán József, majd később Dávid Ibolya óvta meg a Fideszt a korrupciótól, és kényszerített rá hülyébbnél hülyébb ötleteket. Most képzeljük el ugyanezt Széll Bernadettel, és Vona Gáborral!
Harangláb
2018. április 06. 07:19
"Egy patthelyzet vagy koalíciós kényszer egészen más közéleti klímát eredményezhet.” ...Ja, mint Németországban a koalíciós töketlenséget, vagy amikor nálunk a kullancs párt szdsz zsarolta a szocikat... ...a koalíció arra is jó, hogy mindegyik párt sutba dobja az eredeti programját, amivel megválasztották... Csicska írás ez is...
matykox
2018. április 06. 07:15
A kérdése nem kérdés, Szőnyi úr: CSAK a FIDESz! Már csak azért is, hogy NE LEGYEN SZANYI magából is!
olvaso9
2018. április 05. 21:32
Jó, hogy a szerző megosztja dilemmáit, de az eredmény igen vagy nem lehet. Szerintem igen a Fideszre. Nem vagyok szemellenzős és elfogult, nagyon is látom a mostani kormányzás hibáit s remélem lesz változás a választás után. Olyan nagy a tét, hogy még a Heti Válasz szerkesztőinek is meg kellene fontolni, hogy szavazatukat a Fidesz-re adják. Mondom ezt Heti Válasz előfizetőként.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!