Az ellenzék egyetlen esélye

2019. március 29. 07:25

A legtöbb embernek az is problémát okoz, ha meg kell neveznie az MSZP vagy a Jobbik mostani elnökét.

2019. március 29. 07:25
Villányi Károly
Magyar Nemzet

„A tehetségtelen emberek soha nem okoznak csalódást. Ezért van úgy, hogy mostanában az ellenzék tevékenységét szemlélve senkiben nem munkál ez az érzés. Eltűntek a fajsúlyos politikusok, kiürült a rendszer, és ami a legfontosabb: utánpótlásnak nyoma sincs. Néha feltűnik egy-egy figura, akiben mindig a nagy reménységet látják, de aztán hamar kiderül, hogy mégsem ő volt az.

A legtöbb embernek az is megoldhatatlan problémát okoz, ha meg kell neveznie az MSZP vagy a Jobbik mostani elnökét. Az LMP frakcióvezetőjének a személye pedig akár tízmillió forintos kérdés is lehetne egy vetélkedőben.

Jól mutatja a szocialisták állapotát, hogy a párttal összefüggésben csak Kunhalmi Ágnes valóban felejthetetlen produkcióit lehet felidézni. Ő néha szándékosan nekiront egy bezárt ajtónak, de nemrég, vezető oktatáspolitikusként, a fojtani szó leírásával gyűlt meg a baja. Egyébként pedig mutasson valaki egy huszonévest, aki azt mondja magáról, hogy MSZP-s. Még ha valami megmagyarázhatatlan okból van is ilyen, nyilvánosan be se merné vallani, mert annyira kínos.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Biivisz
2019. március 30. 08:52
Amúgy azon a térfélen szerintem a momentumos Donáth Annára érdemes odafigyelni! Okos, helyes kiscsaj és remekül kommunikál. (Nem olyan tenyérbemászó, mint fegyőr.) Attól persze még elvetemült. Nemcsak a momentum (nyilvánvaló soroscsicska), de az apja (Donáth László "evangélikus lelkész") okán s.
teljesenertelmetlen
2019. március 29. 15:16
Tűpontos látlelet. Én nagyjából követem a politikát, de fogalmam sincs, kik most az ideiglenes ügyvivők.
Libraman
2019. március 29. 15:11
Az ellenzék egyetlen esélye az lenne, ha az ENSZ csapatok megszállnák Magyarországot! :-))))
Tidal_wave
2019. március 29. 10:16
Ez az ellenz;k ]gy ahogy van egy rakász szar, és most a bal-Jobbik együttműködés egy politikai moslék. Kéne egy nemzeti elkötelezettségű szociáldemokrata párt. Ha Gyurcsány nem cseszi szét, még akár az MSZP-ből is lehetett volna ilyen, a kilencevenes években voltak ott még normális emberek (Jánosi, Nagy Sándor, Tabajdi, Géczy, stb.)... De ez a hajó elment...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!