Hahó, itt vagyunk!

2019. június 19. 11:13

Aki a fővárost fel akarja szabadítani az időseket nyomorgató NER kormány elnyomásától, annak meg kellene nyernie az egyre nehezebben élő nyugdíjasok támogatását.

2019. június 19. 11:13
Somfai Péter
Népszava

„Innen nézve alighanem igazuk van azoknak, akik a jelöltek számos ponton egybecsengő programját kritikával fogadják. Mind a hárman tét nélkül ígérnek, csupa olyasmit, aminek mindenki tapsol: szociális bérlakásokat, több nyilvános illemhelyet, és persze Budapest politikai »visszavételét«. Úgy gondolják, ki kell szorítani a városból az autókat, sok fa kell, meg park és sétáló utcák. Akkor eljön majd a Kánaán. Olyan tiszta lesz a budapesti levegő, mintha az Alpokban laknánk. Aki ezzel hiteget, az nem tudja, hogy az asztmások Hágában is, a »biciklisek és a parkok városában«, az év nagy részében szenvednek a rossz levegő miatt.

A magyar fővárosnak vannak ennél sokkal égetőbb gondjai is, amiről egyik jelölt sem ejtett még egyetlen szót sem. A közel egymillió 700 ezer budapesti lakos közül már minden negyedik idősebb 60 évesnél, derül ki a KSH kimutatásaiból. A gyerekek száma utoljára 1960-ban volt magasabb az idősekénél, a legjelentősebb növekedés a 80 évesnél idősebbek körében következett be: 1990-ben még 46 ezren, tíz évvel később már kétszer annyian voltak, és ez a szám azóta is emelkedik. Számítások szerint a 2011-2031 közötti időszakban a 0-14 évesek száma 4 százalékkal, a 15-24 éveseké 11 százalékkal esik vissza, miközben a 25-64 évesek aránya 3,6 százalékkal, a 65-X éveseké 12 százalékkal nő az összlakosságon belül.

Aki a fővárost fel akarja szabadítani az időseket nyomorgató NER kormány elnyomásától, annak meg kellene nyernie az egyre nehezebben élő nyugdíjasok támogatását. Ők vannak e város falai között a legnehezebb helyzetben, valós megélhetési költségeik messze nem azonosak azzal, amit a kormány a nyugdíjuk emelésekor állít. Jó volna több szociális lakás is, de legalább így szükség volna színvonalas idősek otthonára, ahol nem csak a gazdagok tudják megfizetni a költségeket. És kellenének szociális munkások, akik állami pénzen segítenének takarítani, bevásárolni a rászorulóknak...”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2019. június 19. 21:34
Te Péter! Mi van akkor ha az a bizonyos minden negyedik aki idősebb 60 évesnél többsége történetesen életszínvonal növekedést élt meg az elmúlt években?
IV. Fawkes
2019. június 19. 21:03
Ez a fasom nyugdíjas?
tango47
2019. június 19. 18:08
"... a legjelentősebb növekedés a 80 évesnél idősebbek körében következett be: 1990-ben még 46 ezren, tíz évvel később már kétszer annyian voltak, és ez a szám azóta is emelkedik." Borzasztó! Ahelyett, hogy leugrálnának a gangról. Normális ez?
nyugalom
2019. június 19. 13:19
Soha nem volt ilyen jó dolguk a nyugdíjasoknak, mint most! Tessék már megnézni a szállodákat, a fürdőket, az üzleteket!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!