Ha egy kicsit is ad magára, az Európai Parlamentnek nemet kell mondania Ursula von der Leyenre

„Azt már soha nem tudjuk meg, hogy Merkel tudatosan alakította úgy, hogy a nagy alkudozásból végül saját embere jöjjön ki győztesként – a Timmermans-terv, vagyis hogy egy szocialista megnevezésével teljesen kiakasztotta saját pártcsaládját, akik utána megszelídültek egy néppárti német jelölt nevének hallatán, kétségtelenül erre enged következtetni -, vagy csak véletlenül alakultak így a dolgok. Mindenesetre, ahogy már két hete is megjósoltam, az ilyen átláthatatlan tagállami alkudozásokból mindig ilyen középszerű, senkit nem zavaró jelöltek fognak kijönni.

Márpedig Ursula von der Leyen mindenképp csak középszerűnek nevezhető, nevéhez rengeteg botrány kötődik, plágiumvádtól, korrupciós kifizetéseken át gyenge miniszteri tevékenységig – igaz, a kancellárhoz való hűségének köszönhetően egyik botrány sem kimondottan ingatta meg pozícióját a CDU-n belül.

Az elmúlt ciklusban Jean-Claude Juncker, akiről egyébként napestig tudnék rosszakat mondani, legalább autonóm szereplőként, egy erős intézmény vezetőjeként politizált, érvényesíteni próbálta a Bizottság szempontjait, és a szabályokat áthágó tagállamokkal szemben is fel próbált lépni a rendelkezésére álló jogi keretek között – ebben egyébként Frans Timmermans volt az egyik legfontosabb embere.

Abban persze nincs semmi meglepő, hogy a tagállami logika szerint működő Tanács ilyen döntést hoz, az otthon (többé-kevésbé) demokratikusan megválasztott állam- és kormányfők nem akarnak konkurenciát saját maguknak egy erős bizottsági elnök személyében. A kérdés csupán az, hogy a spektrum másik végén, az összeurópai-föderalista logikát képviselő Európai Parlament mit lép erre.”