Hogyan fordulhat elő?

2019. november 14. 07:52

Az emberi gyávaság, a félelem, a megalkuvás okozza a világban a tragédiákat.

2019. november 14. 07:52
Somfai Péter
168 Óra

„Talán tizenhat éves lehettem, amikor a gimnáziumban először tanultunk a náci Németország rémtetteiről. A pogromokról, a koncentrációs táborba hurcolt több millió zsidó ember kiirtásáról. Édesapám korábban csak annyit mesélt nekem »azokról az időkről«, hogy fegyvertelen katonaként megfordult a Donnál, és együtt raboskodott Radnótival. Anya múltjáról annyit tudtam, hogy ő is járt valami táborban, repülőgépeket szereltek Hitlernek. Tizenévesen nem értettem, hogyan fordulhatott elő, hogy az a sok százezer ember birkaként beszállt a vagonokba, és nem tiltakozott, nem ragadott fegyvert. Meghaltak volna, mondta apám. Így is meghaltak, vágtam rá én.

1980-ban, berlini tudósítóként, megrázó élményt jelentett számomra, ahogyan az NSZK-beli tévéállomások egymással versengve szembesítették az akkori fiatalokat a még élő apák, nagyapák nemzedékével. Nem volt olyan beszélgetés, amelyben ne tette volna fel valaki a kérdést: hogyan engedhettétek meg mindezt? A hétköznapok rohanásában sokszor meg sem fordul a fejünkben, hogy valami nincs rendjén körülöttünk. Hogy meg kellene állni, és feltenni a kérdést a politika formálóinak: jó lesz ez így? Hová vezet, ha lépésről lépésre lecsippentenek egy kicsit a jogainkból? Átírják az alkotmányunkat, átszabják a választási rendszert. Ha egyszer csak azt látjuk, hogy ripsz-ropsz pártkatonák pottyannak minden közpozícióba, hivatalba, hatósághoz. Csak megvonjuk a vállunkat.

A minap az egyik tévécsatorna bemutatott egy háromrészes francia filmsorozatot, amely a sztálinizmus születését és a diktátor hatalmának kiterjesztését mutatta be. A megdöbbentő, eredeti képsorokhoz mellékelt szöveg mélyen megfogott. Sztálin maga fogalmazta meg egy interjúban, hogy a papnevelde álnok világa kellett ahhoz, hogy azzá legyen, ami. El kellett sajátítania a kémkedést, el kellett fogadnia, hogy a magánszféra tisztelete és az érzelmesség a gyengék tulajdonsága.

Alapszabály: soha ne mutasd ki az érzelmeidet, soha ne áruld el magad, ha hatalomra akarsz kerülni! Már húszévesen bandafőnöknek tekintette magát. Lázadó volt, nem volt hajlandó levágatni a haját, lobogó ingekben járt, szakállt növesztett és tiltott könyveket olvasott. Megértette, hogy a 20. századi orosz társadalom feudális, ezért el kell pusztítani, és egy másik társadalmat kell helyette építeni. Később már arról beszélt: Hitlertől megtanulta, hogy csak erőszakkal lehet kormányozni, az árulás, a hazugság, még a gyilkosság is megengedett bizonyos szint felett. Amikor a párt élére került, szakított egy agyrémmel, amelyet ő lelkiismeretnek nevezett. A csúcsra vezető úton szüntelen ellenséget keresett. Így bizonyította híveinek, hogy csakis rá számíthatnak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2019. november 14. 22:34
Ki ez a faszfej bácsi? És miért nem azt kérdezi meg hogy a magyarok miért engedték, hogy elvegyék a földjeiket, felezzék a nyugdíjukat, amikor Bokros Lalyos bácsi beleivel szépen feldíszíthették volna a Köztársaság téri fákat és így várták volna a Karácsonyt a csúcs dísz meg Gyurcsány Ferenc lett volna.
Box Hill
2019. november 14. 19:48
Zsidók nem lázadnak zsidók ellen: "Amikor a zsidók rendszerszerű üldözése elkezdődött, azt nem a németek, nem a magyar kiszolgálóik hajtották végre, hanem - a legmeglepőbben - maguk a zsidók." (Tivadar Soros: Masquerade, Arcade Publishing, 2001, 16, old.) Az apa emlékirataiból.
Box Hill
2019. november 14. 19:45
Sztálin "Hitlertől megtanulta, hogy csak erőszakkal lehet kormányozni"? Kapitális marhaság. Sztálin kb 10 évvel korábban került hatalomba, mint Hitler és akkorra már 7 millió hullával előbbre járt nála.
pesti051
2019. november 14. 14:53
Ez a navis praetoria bejegyzésére volt válasz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!