Előre a fenntartható karanténért!

2020. május 22. 07:47

Úgy spirituálisan, mint klímapolitikailag megvilágosodtak.

2020. május 22. 07:47
Seres László
Seres László
Neokohn

„Lehet az ember teljesen közömbös aziránt, ami mellett a nevével kiáll. De gondolkodni azért lehetne, ez talán nem maximalista elvárás a „normálishoz” visszatérni nem akaró értelmiségiek felé.

A karanténban felgyorsul a híráramlás, úgyhogy furcsa is lett volna, ha magyar művészek, értelmiségiek nem csatlakoznak ahhoz a nemzetközi felhíváshoz, amely »a vírus utáni időszakra készülő emberiséget szólítja meg«. »Ne térjünk vissza a ‘normálishoz'« – hirdetik, igen, idézőjelbe téve a normális szót, tehát egész eddigi életünket kb. márciusig, mert a karanténban úgy spirituálisan, mint klímapolitikailag megvilágosodtak, a vírus rádöbbentette őket: eddigi életformánk egy jelentős tévedés volt.

A magyar művész- és értelmiségi világ színe-java által aláírt levél találóan megállapítja ugyan, hogy a járvány „eddig világszerte több, mint 300 000 emberéletet követelt és változatlanul közvetlen egzisztenciális fenyegetésként áll az emberiség előtt” – majd minden, ami ezután következik, azt bizonyítja, hogy véletlenül sem érdekli őket nevezett globális egzisztenciális veszélyhelyzet, konkrétan pont leszarják a világ nyomorultjait, csak hogy deklaratíve megcsillogtathassák, milyen erényes emberek is ők.

A magyar művész, értelmiségi és celeb pont úgy működik, mint nemzetközi aláíró kollégája: úgy látja, ha státusa átlépte a celebküszöböt, ha viszonylag telt házzal megy egy darabja a Vígben (a Broadwayn), ha volt egy megjegyezhető szerepe valamelyik nézett sorozatban, akkor azzal kellően hiteles ahhoz, hogy az IPCC-közlemények hangnemén is túltéve tanítsa népét: »A folyamatban lévő ökológiai katasztrófa következtében a földi élet tömeges kihalása ma már nem kétséges. Minden ezzel kapcsolatos adat közvetlen egzisztenciális veszélyre utal«.

A közlemény címe annyiban találó persze, hogy a legtöbb öntetszelgő aláíró már nehezen fog visszatérni az idézőjel nélküli normálishoz: ők úgynevezett jóemberek (Gutmenschek), akiket időnként megkeres a networkjük, ugyan adják már a nevüket valami progresszív üzenethez. Nem az számít, hogy tény-e a »földi élet tömeges kihalása« (természetesen nem tény), hanem hogy maguknak és a világnak felmutathassák: mennyire jó fej, altruista, a világ sorsáért aggódó felelős lények is ők.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Emmanuel Goldstein
2020. május 22. 11:11
Seres eddig sem csinált titkot abból, hogy ultrakapitalista, de az egy kissé zavarba ejtő, hogy a klímaváltozás, a túltermelés, a konzumerizmus és a túlnépesedés hatásait semmibe veszi.
luzitanxaver
2020. május 22. 11:07
"véletlenül sem érdekli őket nevezett globális egzisztenciális veszélyhelyzet, konkrétan pont leszarják a világ nyomorultjait, csak hogy deklaratíve megcsillogtathassák, milyen erényes emberek is ők." Nézzen egy kicsit körül, kedves László, a virtue signalling ugyanis pont az Önök berkeiben kötelező. Nevezhetjük akár "filantrópiának" is.
zakar zoltán béla
2020. május 22. 09:48
Ez most 100%.
Európai téridő
2020. május 22. 09:12
A mandineres kivonatot követő részt azért illene elolvasni, ott van a cikk végén a rákattintás lehetősége.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!