Épp olyan irányba halad az uniós menekültpolitika, mint Orbán szeretné

2020. július 07. 20:40

A jelenlegi tervek szerint az Európai Bizottság szeptemberben mutatja be az európai menekült- és migrációs politikára vonatkozó új javaslatát.

2020. július 07. 20:40
Szűcs Ágnes
Index

„»Európa nem fogadhatja be az összes menekültet a világon. Ezért együtt kell működnünk azokkal az országokkal, amelyek otthont adnak a menedékkérőknek« – jelentette ki Ylva Johansson belügyi uniós biztos kedden. 

A jelenlegi tervek szerint az Európai Bizottság szeptemberben mutatja be az európai menekült- és migrációs politikára vonatkozó új javaslatát. De az európai belügyminiszterek videokonferenciáját követő sajtótájékoztatón elárult részletek alapján nagyon úgy tűnik:  éppen abba az irányba halad az uniós migrációs politika, amelybe a magyar kormány már évek óta szeretné terelni.

Johansson biztos és az EU soros elnökségét ellátó német kormány képviseletében Horst Seehofer német belügyminiszter is hangsúlyozták, hogy:

  • meg kell erősíteni az uniós migrációs politika külső dimenzióját
  • a migráció kiváltó okai ellen kell tenni
  • partnerségre törekedni azokkal az országokkal, ahol nagy számban élnek menekültek vagy olyan migránsok, akik Európába tartanak
  • fel kell számolni a nemzetközi embercsempész-hálózatokat.

Ennek jegyében a jövő héten Olaszországban rendeznek majd egy olyan csúcstalálkozót, ahol az uniós intézmények és tagállamok képviselői mellett az érintett észak-afrikai országok kormányai is részt vesznek. Egy héttel később pedig Bécsben a balkáni migrációs útvonal kapcsán egyeztetnek majd egymással az uniós és balkáni országok politikusai.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pumuklik
2020. július 09. 12:10
"úgy tűnik: éppen abba az irányba halad az uniós migrációs politika, amelybe a magyar kormány már évek óta szeretné terelni." Adjunk hálát az Istennek! Értem, hogy siratod a migri dákót, az legyen a te bajod!
tango47
2020. július 08. 19:02
Szerintem Orbán boldogan lemond a migráns-témáról, ha az EU végre észhez tér és nem erőlteti tovább.
Dénia
2020. július 08. 15:22
És akkor ilyenkor mi van? Mit mondtok ti? Már ha így lenne, mert nyílván csak azokat az elemeket emelted ki, amik alátámasztják a mondanivalódat. Ami ellentétes az ország érdekeivel és továbbra is eröltetik, mint a kvótaelosztást, arról nem beszélsz.
nempolitizálok
2020. július 08. 14:51
A ballibsi azt hiszi, gondolom, sajátságos szavazótábora miatt, hogy a nép azért nem akar bevándorlókat, mert Orbán em akar.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!