Ha elvágjuk a fa gyökerét, a lombja is el fog száradni

„Az utóbbi időben sokféle ellentétről érkezik hír a zsidó közéletben. Az EMIH vezetőjeként hogyan látja a helyzetet?

Ellentétek, viták, világnézeti különbségek minden közösségben és egyházban vannak. Ez a világ rendje. De engedje meg, hogy mielőtt ezekre rátérnénk, szót ejtsek arról, ami jelenleg a Szentföldön történik. Az elmúlt néhány napban több mint ezer rakétát lőttek ki Izrael városaira, civil lakosságára. Öten meghaltak, és sok ember megsebesült. A halottak lelki üdvéért és a sebesültek mielőbbi felgyógyulásáért imádkozunk. Aggódunk családjaink és közösségünk tagjaiért. Ami pedig a hazai zsidó szervezetek közötti nézeteltéréseket illeti, ennek gyökerei a sokrétű zsidó identitásban, illetve az ezekhez való viszonyban keresendők.

Hogy érti ezt?

A zsidóság önazonossága összetett. Egy olyan sokrétegű identitásról beszélünk, amely lehet nemzeti, kulturális, nyelvi és legfőképp vallási. A judaizmus háromezer éves története ezeknek mind jogalapot teremt. Vannak olyan zsidó származású emberek is, akik számára – a neveltetés, a közösség hiánya vagy éppen a félelem miatt – a zsidóságuk a zsidógyűlölettől való félelemben vagy az azzal szembeni fellépésben merül ki. Az antiszemitizmus elleni fellépés fontos, de ha valakinek a zsidósága ezen nem terjed túl, az inkább szomorú, mint tartalmas. Ettől függetlenül helyes, ha egy szabad közegben minden identitás megélése kiteljesedhet, és megvannak a szervezetei, fórumai. Az azonban nem sok jóra vezet, ha ezek szándékosan össze vannak kuszálva. Ha egy zsidó vallási szervezet vezetője – amely szervezet alapvetően úgy határozza meg magát, mint a vallási identitás megélésének a közössége – a nyilvánosság előtt vallja meg bizonytalanságát Isten lété­ben, az súlyos zavart mutat. Ahogy az sincs rendben, hogy ez a vezető a közéletet érintő megnyilatkozásaiban is megkérdőjelezi a zsidó vallás előírásait.

Ha jól értem, a Mazsihiszre és annak vezetőjére, Heisler Andrásra gondol. Mi a magyarországi zsidó egyházak viszonya egymáshoz, és miről szól a sajtóban az utóbbi hetekben fellángoló örökjáradék-vita?

Magyarországon hagyományo­san a tizenkilencedik századtól fogva három, egymással együttműködő, de világnézetileg és szervezetileg önálló zsidó vallási irányzat és egyház van. Leegyszerűsítve: a vallási szabályokon lazító neológ, a lazításokat elutasító ortodox és a kettő között a status quo. A holo­kauszt után a kommunista államhatalom a vallásellenes céljai megvalósításának érdekében ezt a hármat egy – a saját embereivel feltöltött – »ernyőszervezetbe« kényszerítette. A rendszerváltozás után a zsidó egyházban csak lassan »zökkent vissza az idő«.

Az említett ernyőszervezet felvette a »hitközségek szövetsége« nevet, és csak a kétezres évekre állt vissza a három történelmi egyház önállósága, és azóta működik egyenrangú társként a neológ Mazsihisz, az ortodox MAOIH és a statusquo EMIH. A kilencvenes években, amikor a kárpótlási igényeket rendezték, és az állam örökjáradék-szerződéseket kötött a történelmi egyházakkal, még csak az előző rendszerből átörökölt berögződésként a Mazsihisz képviselte a teljes vallásos zsidóságot az állam felé. A különböző irányzatok közötti belső elosztásra azonban nem került sor.”