TGM meghalt

2023. január 16. 10:53

Nem kétséges, hogy munkássága megmarad, de hogy abból pontosan micsoda, nem tudom.

2023. január 16. 10:53
null
Hont András
Hont András
HVG

„Azt sem tudom, hogy a hétköznapi ügyekben való esetlenségére mennyire játszott rá, de úgy sejtem, hogy távolságtartását akarta mutatni a lényegtelen apróságoktól. Lehet radikális baloldali valaki, vehet részt bohókás kezdeményezésekben, megnyilvánulhat szabadszájúan, rock 'n' rollozhat zokniban, de amint megcsapja a közönségesség szele, föllép a hűvös értelmiségi, akinek semmi köze az adminisztrációhoz, se a szórakoztatóiparhoz. Létezik e téren egy makacs félreértés. Sokan hiszik, hogy pózokat aggatott magára, szerepet játszott. Holott csak példát mutatott. Nem azt, hogy miként illik viselkedni, hanem azt, hogy amit gondol, abból milyen magatartás következik. Amikor konzervatív-liberálisnak tartotta magát, és öltönyben-csokornyakkendőben, sétapálcával járt a parlamentbe, reprezentálta elveit. A dualizmus szabadelvű képviselői és a mintául szolgáló brit parlament tagjai pontosan így jelentek meg a plenáris üléseken. Csak a ruhájuk volt drágább és a szókincsük szegényesebb.

Tamás Gáspár Miklós ízig-vérig modern jelenség volt (modern alatt a közösségi média előtti korszakot értem, azzal már nem tudott, nem is akart mit kezdeni) – anélkül, hogy akár a modernségre, akár a jelenség mivoltra törekedett volna. (Az utóbbira azért egy kicsit).

Ráérzett, hogy eszméit nem csupán megfogalmazni kell, de megjelenítenie is – lehetőleg úgy, hogy legyenek kapcsolódások az aktuális korral. Kisebb meghökkenést váltott ki, amikor egy cikkében a Honeybeastet említette, és büszkén kérdezgetett, hogy mit szólok a Lovasi-parafrázisához. Ugyanakkor ez a modern jelenség nem zárta ki és nem is hiteltelenítette, hogy ami igazán érdekelte, ami haláláig az élményanyagot szolgáltatta, az már réges-régen nem létezett. Ilyen látszólagos ellentmondásokat bőven tudott még produkálni.”

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
poverello 1226
2023. január 17. 10:18
TGM tipikusan olyan "filozófus" volt, aki maga sem tudta, hogy kicsoda, de azt nagyon!
APESZ72
2023. január 17. 09:42
Ezt mi sem értjük....azért jól fizetett, semmire sem alkalmas filozófus volt ez is. Egyszer élném már meg, hogy egy tudományos szakembert siratunk meg így. Aki letett valamit az asztalra.
Rocktoberi
2023. január 17. 01:00
Ha ezt megérhette volna... Biztos leugatott volna mindenkit, hogy az nem úgy volt. El kellene engedni. A munkássága nem ért egy kalap szart se.
Igazszó
2023. január 16. 20:28
Van abban perverzió bőséggel, ahogy a köpcös genya, a trágár szlovákrendszámossal, a cuckoldkonzi álnemzetiekkel + a hazai dollárbaloldal kéz a kézben, testvéri egyetértésben, kéjtől lihegve, merevre szopja TGM kihűlt hulláját, miközben a szekus antimagyar már a poklokon rohad rosenfelddel, eisenbergerrel és a többi vérkomcsi mocsok elődjével. Legalább már tudjuk miért van Budaházy eljárás alatt, a böszme és a bandája meg a parlamentben. Egy színházi banda ez, szélbaltól a széljobbig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!