Nem mi lépjük át a vörös vonalakat, hanem az ukrán politika

2023. január 31. 14:47

A munkácsi turul ledöntése és a gyűlölethadjárat után most indult a kárpátaljaiak kényszersorozása.

2023. január 31. 14:47
null
Bánó Attila
Bánó Attila
Magyar Nemzet

„Ma nem illik erről beszélni, de a Nyugat nyakig benne volt azokban az ukrajnai, oroszellenes provokációkban, amelyek kiváltották az oroszok agresszív lépését. A háború bekövetkezett, az amerikai demokraták csapdájában vergődő EU pedig ész nélkül felsorakozott Ukrajna mögött. 

Nekünk valójában azzal a Nyugattal van bajunk, amely komoly befolyást gyakorol Ukrajnára, s amelynek lehetősége lenne ezt az országot a demokrácia, az európai civilizáció irányába terelni. De az EU nem ezt teszi, mert jelenleg a háborús pszichózis beteges lázában ég.

Alekszandar Vucsics szerb államfő jól ítélte meg a helyzetet, amikor nemrég így fogalmazott: »Az ukrajnai háború miatt nagy a nyugtalanság Európában, és Európa gyakorlatilag háborúban áll, ezért nem tűrheti, hogy politikai értelemben bárki is ellentmondjon.«

Vucsics úgy vélte, hogy az észérvek már nem számítanak, a Nyugat csak a saját elképzeléseit akarja megvalósítani, nem hallgat senkire, és aki az útjába áll, azt félresöpri.

Nagy kérdés, hogy az oroszellenesnek gondolt önveszélyes szankciókat meddig lehet fokozni, s az idő múlásával a kiszámíthatatlan sors kinek a malmára hajtja a vizet. Nagyon nehéz együtt élni az ukrán nép és a kárpátaljai magyarság szenvedéseivel, és nehéz elviselni a politikai támadásokat. Tudjuk, hogy aki harcol, az győzni akar, de azt is tudjuk, hogy az Ukrajnába öntött fegyverek nem hozzák közelebb a békét.

A mának is üzent Rudyard Kipling a Ha… című költeményének első soraival (Kosztolányi Dezső fordítása): »Ha nem veszted fejed, mikor zavar van, s fejvesztve téged gáncsol vak, süket, ha kétkednek benned, s bízol magadban, de érted az ő kétkedésüket.« Igen, ma fejvesztve gáncsol minket vak, süket, de bízni kell magunkban és abban, hogy Európába visszatér a politikai bölcsesség és józanság kora.”

Nyitókép: MTI/Friedmann Endre

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Osztap Bender
2023. január 31. 20:42
No most talán érthetővé válnak sokak számára a németek führerjének a Szudéta földdel kapcsolatos lépései és végül a bevonulás is. Akkor még a németek nem tűrték el a népi németek jogainak lábbal taposását, a terrort, a megalátatásokat. Nekik volt hadseregük, akaratuk a nemzetiség megvédésére és használták is. A szemét Benes ezek után a führer védelmébe ajánlotta a maradék országát. Nem agresszió, hanem békés német bevonulás történt ennek alapján. (persze ezek még mindig azt hajtogatják, hogy a nácik "lerohanták" országukat, pedig csak elfogadták a Benes felajánlását) Nekünk egyik sincs, sem hadsereg, sem akarat. Birka módra tűrjük az ottani magyarok folyamatos megaláztatását, a valamikori jogaik elvételét, a még élő magyar fiatalok legyilkoltatását a kényszerített frontra vitellel. Pedig van mód a szarosok észhez térítésére vagy legalábbis gondolkodásra kényszerítésére a közutak és a vasutak használatának szigorú "korlátozásával", a "gázszolgáltatásunk" azonnali leállításával. No de a mi kormányunk a cigányokat sem meri megrendszabályozni, nemhogy az ukránokba belerúgni.
Igazszó
2023. január 31. 18:39
Etnikai tisztogatást folytatnak 2014 óta. Magyar támogatással persze, mert a gyáva, vétótlan köpcös geci csak dumál, de tenni nem mer semmit. A komisszárok pedig mindebben támogatják a hoholokat és a zsidaikat. Ezért eztán csak szar gyáva csicskák vagytok ártópeti a vétótlan köpcös geci gazdáddal, a kéksárga rongyokba bújt novákkal együtt. Üzemanyaggal, élelmiszerrel, gyógyszerrel, kötszerrel, pénzzel tápláljátok a magyar és oroszgyilkos hohol rezsimet, a gyilkosaikat gyógyíttatjátok, a zsidó porontyaikat üdültetitek, miközben minden szarságot megszavaztok amit a pofátokba tolnak a komisszárok, annak ellenére, amit itt is leírnak. Az ellenségeit csak a csicska, vagy a gyáva szar szolgálja, pénzeli. Elképesztően gyáva és csicska szarok vagytok a köpcös gecivel együtt. Szégyene vagytok a nemzetünknek.
Majdmegmondomén
2023. január 31. 17:38
Hát nehéz megszólalni egyetlen (több álnéven írogató) földieper egyszerűségü ellenzéki forumozónk előtt... Ennyire még a néger seggelyuka sem sötét éjszakai borult időben... Én azt gondolom, hogy van jó néhány nagyszájú ukrán vezető, aki nem csak tornából van felmentve, hanem a háború alól is és ezeknek az a dolguk, hogy minket is magukra uszítsanak, ahogyan azt az oroszokkal tették. Nyilván nem maguktól teszik, érkezik az a pénz, amiért ezt az undorító viselkedést felvették, csak nehogy egyszer tényleg visszabasszon nekik a kalapács. Nekünk most kell észnél lenni, a többit remélem az oroszok elintézik...
Akitlosz
2023. január 31. 16:44
Ki az a mi meg a nekünk? Kiknek a nevében beszél ez az egyetlen ember?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!