Németországban és Franciaországban is több probléma van a sajtószabadsággal, mint Magyarországon

2023. február 16. 10:33

Állítja az EU-által finanszírozott jelentés.

2023. február 16. 10:33
null
Szalai Szabolcs
Szalai Szabolcs
Transzparens Újságírásért Alapítvány

„A beszámoló Nyugat-Európáról ugyanakkor lesújtó képet fest: Németországban 87, míg Franciaországban 51 olyan esetet regisztráltak, amikor valamilyen módon sérült a sajtó- és médiaszabadság.

Németországban számtalan alkalommal ért fizikai erőszak újságírókat munkavégzés közben. Hol a rendőrség, hol pedig egyes tüntetések résztvevői bántalmazták a sajtó munkatársait, de volt olyan eset is, amikor követ dobtak rájuk, vagy éppen fegyverrel támadtak rá egy rádió irodaházára.

Németország esetében ráadásul rendszeres az újságírók fenyegetése, zaklatása is a jelentés szerint.

Franciaországban szintén elterjedt az újságírók elleni fizikai és verbális erőszak, fenyegetés. Ráadásul itt is volt fegyveres támadás a sajtó ellen, egy alkalommal például a francia közszolgálati televízió székházára nyitottak tüzet ismeretlenek a tavalyi évben.

A jelentésben továbbá olyan esetet is regisztráltak, amikor rendőrök távolítottak el újságírókat Emmanuel Macron egy kampányeseményéről, mert korábban az elnök kampánycsapata megtagadta az akkreditációjukat, mégis megpróbáltak tudósítani a rendezvényről.

A European Centre for Press and Media Freedom (ECPMF) által készített európai jelentésből tehát kiolvasható, hogy Németországban és Franciaországban sokkal több alkalommal éri támadás a sajtószabadságot, mint Magyarországon, mégis leginkább hazánkkal kapcsolatban zajlanak éles viták a nemzetközi porondon a médiahelyzet kapcsán.

Ráadásul a tavalyi adatok alapján Magyarország jobban szerepelt a szomszédos Szlovéniánál (12 eset) vagy Horvátországnál (14 eset) is, de még Hollandia (15 eset), Belgium (18 eset), Lengyelország (21 eset), Görögország (42 eset) és Olaszország (45 eset) esetében is több problémás ügyet tártak fel a jelentéstevők, mint nálunk.”

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
putyliorkok
2023. február 17. 19:13
Hazudsz szaros szabi:D HOGY JÖN AZ KI, HOGY A MAGYAR SAJTÓ SZABADABB, MINT A FRANCIA VAGY A NÉMET? POLITIKA A tagországok közül Belgiumról, Észtországról, Franciaországról, Németországról, Görögországról, Olaszországról, Lengyelországról, Spanyolországról, Svédországról és Magyarországról. A Transzparens Újságírásért összefoglalója Németországot és Franciaországot emeli ki, ezt a két országot hasonlítják össze Magyarországgal. A számok ugyan stimmelnek, Németországban 87 alkalommal érte támadás a sajtó munkáját, összesen 143 érintett újságíróval, Franciaországban 51 alkalommal, összesen 77 érintett újságíróval, és ehhez képest Magyarországon valóban csak 11 incidenst regisztrált az MFRR projekt, összesen 13 érintettel. A jelentésben azonban számos megjegyzés olvasható hangsúlyos helyeken, amelyek arra utalnak, hogy nem lehet a sajtószabadság általános állapotára vonatkozó messzemenő következtetéseket levonni pusztán ezekből az országonként megadott adatokból, és összehasonlítani sem érdemes őket más országokkal. A jelentés szerzői a szöveg egyetlen pontján sem tesznek ilyet. Az egyik ilyen figyelmeztető megjegyzés az adatgyűjtés korlátaira vonatkozik. Az országspecifikus elemzéseket tartalmazó rész legelején a szerzők jelzik, hogy igyekeztek egyszerre több forrásból begyűjteni a jelentés tárgyát képező eseteket. (Az adatgyűjtés egyszerre zajlott helyi ismeretségeken, az ECPMF saját bejelentőfelületén és mesterséges intelligencia alapú kutatás segítségével.) A statisztikába számolni azonban csak azokat az eseteket tudták, amikről az érintett újságírók egyáltalán beszéltek. Egyes országok között pedig nagy különbségek lehetnek abban, mekkora a tudatosság az újságírók körében ezen a téren. Az sem mindegy, milyen súlyú és típusú incidensekből állt össze az a statisztikai adat, amit egy-egy ország esetében látunk. Németországban az összes eset 69 százalékában, 3-ból 2 esetben tüntetéseken érte az újságírókat fizikai vagy szóbeli támadás, esetleg munkaeszközeik megrongálása. Ezek nagy része az oltásellenes és vírustagadó Querdenken mozgalom tömegtüntetésein történt, és a 60 esetből 47 esetben magánszemélyek követték el. Az ezen kívül beérkezett esetek sajtóakkreditáció megtagadásáról és elvesztett közadatigénylési perekről szólnak. Az oltásellenes Querdenken mozgalom egyik tömegtüntetése Berlinben, 2020. augusztus 1-jén. / Fotó: John McDougall/AFP Franciaországban is a tüntetéseken, magánszemélyektől elszenvedett szóbeli agresszió és tettleges támadások teszik ki a statisztika nagyját, de a számításba belefértek még újságírók ellen indított rágalmazási perek, egy tüntetésről tudósító újságíró megbírságolása, és az online térben elhangzott fenyegetések is. Ehhez képest Magyarország esetében eleve azzal kezdik az elemzést a jelentés szerzői, hogy itt „a sajtószabadság és a médiapluralizmus 2022-ben is komoly kihívásokkal küzdött, a 11 regisztrált eset pedig önmagában nem képes megmutatni, milyen tágabb, rendszerszintű problémákkal kellett szembenéznie az elmúlt évben is a független sajtónak.” Az elemzés itt kiemeli a média függetlenségének és sokféleségének tudatos kormányzati leépítését, mint átfogó trendet, amelybe a 2022-es év több eseménye is illeszkedik: Ilyen volt, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal költségvetési csalás gyanújával hallgatta ki Varga Zoltánt, a Central Médiacsoport tulajdonosát, amikor a Covid-járványra hivatkozva a kormány tovább korlátozta, hogy az újságírók kórházakból tudósítsanak, vagy amikor a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megvonta a Tilos Rádió frekvenciaengedélyét, és csak újbóli pályáztatás után adta neki vissza. De a német és francia jelentésben említett, magánszemélyek által elkövetett inzultusokhoz képest teljesen más súlyú az a szintén 2022-es eset is, amikor a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vizsgálatot indított a Direkt36 újságírója, Panyi Szabolcs ellen, amiért a Pegasus kémszoftver állami használatáról szóló oknyomozása során kiszivárogtathatta egy magyar titkosügynök telefonszámát is. (A NAIH négy hónappal később megállapította, hogy személyes adatok nem sérültek.) A Transzparens Újságírásért Alapítvány összefoglalója meglehetősen szelektíven válogat ezekből a történetekből, a sajtószabadság módszeres kormányzati leépítéséről szóló részeket pedig egész egyszerűen kihagyja a cikkből. Hangsúlyozza viszont, hogy a jelentés szerint Magyarországon az újságírókat 2022-ben ritkán érték fizikai támadások (összesen két ilyen esetről tudnak ebben a kategóriában), és kiemeli, hogy egy a 444 újságíróit ért szóbeli fenyegetés annak ellenére került bele a jelentésbe, hogy végül nem fajult tettlegességig. (A Vadhajtások nevű szélsőjobboldali portál írta, hogy a hírportál összes újságíróját „nyugodtan agyon lehetne verni”.) Teljesebb kép A sajtószabadság magyarországi állapotát a Media Freedom Rapid Response projektnél jóval régebb óta, és jóval több szempont alapján monitorozza a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi újságírószervezet. Eszerint 2022-ben a világ 180 országa közül Németország a 16., Franciaország a 26. legszabadabb médiájú ország. Magyarország ehhez képest jóval hátrébb, a 85. helyen áll a sorban. A legutóbbi, 2022 májusában nyilvánosságra hozott értékelés szerint Magyarország ugyan 7 helyezést javítva a 2021-es 92. helyről a 85. helyre kúszott fel a 180 országot összehasonlító listán, de ez csak a mezőny többi országához viszonyítva előrelépés, a sajtószabadság feltételeit mutató mérőszám esetünkben 8 ponttal éppen, hogy romlott. Az RSF újságírókból és médiakutatókból álló döntőbizottsága öt mérőszám alapján állítja össze indexét, ezek a politikai vezetés sajtó megfékezésére irányuló törekvései, a sajtószabadság törvényi feltételei, az újságírás gazdasági körülményei, a média függetlenségének társadalmi-kulturális beágyazottsága, illetve az újságírók biztonsága. Az egyes szempontok alapján összehasonlítva Magyarországot mondjuk Németországgal és Franciaországgal már jóval árnyaltabb képet kapunk. Az újságírók munkabiztonsága 2022-ben Németországban és Franciaországban valóban elég alacsony lett. Németország az összesítésben megszerzett 16. helyhez képest a biztonsági indikátor szempontjából csak a 91., Franciaország az összesített 26. helyéhez képest csak a 85. helyen áll. A trendet az RSF elemzése is a lezárásellenes tüntetéseken történt újságírók elleni inzultusok magas számához kötötte. Magyarország a fizikai atrocitások alacsony száma miatt ebben az összehasonlításban valóban sokkal jobban teljesít, a 180 országból a 29. helyen végzett. Más indikátorokban viszont klasszisokkal rosszabbul állunk, mint ez a két ország. Különösen látványos, hogy míg a sajtószabadság gazdasági feltételei szempontjából Németország a világon a 7., Franciaország pedig a 23., Magyarország a 141. – Algéria, Zimbabwe és Tanáznia szintjén van. A média politikai befolyásoltsága szempontjából sem sokkal jobb a helyzet, Németország 10. és Franciaország 21. helyéhez képest ebben a kategóriában Magyarország a 119. – Szudánnal és Szerbiával egy szinten.
nguru
2023. február 16. 19:39
"Németországban és Franciaországban is több probléma van a sajtószabadsággal, mint Magyarországon" Egyetértek! Probléma ugyanis csak akkor lehet valamivel, ha van! Ha nincs, akkor nincs probléma se!
18.0 fok
2023. február 16. 16:50
balfasz propagandista nyomorult. megpróbálja összemosni az újságírókat ért inzultust a sajtó tulajdonviszonyaival, majd arról triumfál, hogy a munkáltatója (a fidesz ilyenolyan szatelitszarja) szerint minden a legnagyobb rendben. emlékezzünk, ezt a pondrót még az kormánypropagandista indextől is kirúgták alkalmatlanság miatt, pedig aki ott alkalmatlan a sok silány dilettáns között, az már egy szint azért.
Bartos Tunde
2023. február 16. 16:07
Ajánlom a független ATV figyelmébe is !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!