Lengyel unokázós csalót fogtak el Budapesten (VIDEÓ)
A banda tagjai a Lengyel Központi Nyomozó Iroda munkatársainak adták ki magukat, és összesen legalább 3,5 millió zloty kárt okoztak a sértetteknek.
A Fővárosi Ítélőtábla döntése értelmében Toroczkai László felel a 2006 őszi MTV-ostrom során a rendőrségi eszközökben okozott károkért.
A BRFK azért indított tízmilliós kártérítési pert a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke ellen, mert álláspontja szerint a férfi szervezője volt a Szabadság téri eseményeknek, és így felel is az ott történtekért.
Korábban az első fokon eljárt Fővárosi Bíróság kétszer is elutasította a BRFK érvelését és keresetét. A Fővárosi Ítélőtábla ugyanakkor csütörtökön a rendőrségnek adott igazat. A polgári per a kártérítés összegszerűsége vonatkozásában bizonyítással folytatódik majd első fokon.