Orbán: A kormányon már nem múlik a megállapodás

2012. január 20. 08:30

Magyarországon már nem múlik az EU-IMF-megállapodás és megkötésének időpontja – jelentette ki pénteken Orbán Viktor. A miniszterelnök közölte, a kormány kész eltekinteni az MNB és a PSZÁF összevonásától, a jegybanki vezetők eskütétele és a kormányhivatalnokok fizetési plafonja azonban „nehezebb ügy”.

2012. január 20. 08:30

Nagy élménynek nevezete Orbán Viktor a szerdai európai parlamenti vitát az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A miniszterelnök elmondta, Brüsszelben is az a szabály érvényesült, hogy mindenki azzal harcol, amije van. Hozzátette: Magyarországnak azt kellett bizonyítania, hogy az érvek mezején állja az ütéseket. Orbán úgy látja, új érv nem hangzott el az EP-vitában, majd megjegyezte: nem tartja különösebben nehéz ügynek a vitát az Európai Bizottsággal.

A kormányfő a műsorban leszögezte, José Manuel Barroso korábbi kérésére a kormány kész eltekinteni a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének összevonásától. A miniszterelnök megjegyezte, már jövő keddi találkozójukon politikai megállapodást köthetnek Barrosóval. Orbán ugyanakkor közbeszúrta, a jegybanki vezetők eskütételét az alkotmányra, illetve a kormányhivatalnokokra vonatkozó kétmillió forintos fizetési plafont is kritizálta a bizottság. Mint mondta, a megyegezés terén ezek a „nehezebb ügyek”. Előbbivel kapcsolatban leszögezte, nem fognak vita nélkül eltekinteni tőle, a fizetési plafonról pedig azt közölte, az EU-nak nincsenek megfelelő érvei ellene.

Orbán Viktor hangsúlyozta: még nincs hivatalos írásos dokumentum, amely bizonyítaná, hogy az IMF előfeltételekhez köti a tárgyalásokat. Hozzátette: a kormány olyan megállapodást akar kötni, amely Magyarország érdekeit szolgálja, és már csak a másik félen múlik, hogy ez milyen hamar születhet meg.

Összesen 190 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tarackos
2012. január 20. 14:28
Na meg is jött a válasz, Oli elmagyarázza a focitörpnek mit jelentenek a szavai mint a hülegyereknek: "Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági ügyekért felelős biztosa megismételte: az előfeltételeknek teljesülniük kell, mielőtt megkezdődnének a tárgyalások Magyarország pénzügyi támogatásáról. Konkrét lépéseket várnak Magyarországtól a jegybank függetlenségének biztosítása ügyében, azt pedig továbbra sem tudni, mikor kezdődhetnek meg a hivatalos tárgyalások - tudósít a Reuters." Vágod törp, előbb módosítani a törvényt utána mehetsz újra pitizni időpontért...
Dr. Táskás Tóni
2012. január 20. 13:04
Most pedig, aki eddig az imf megállapodást nem helyeselte, sőt feleslegesnek és károsnak nevezte, közöttük orbán is, de itt lájkolta a megállapodás hírét, forduljon a tükör felé és köpje magát szembe. Orbánnál, még a táncoslábú gyurcsányi is sokkal őszintébb volt.
Terminátor
2012. január 20. 12:52
SZÁNALMAS A FIDESZ !!! Nos, ha az azelőtt elmúlt 8 évben soha nem látott mértékű volt a korrupció, akkor a Fidesz alatt most megláthatjuk a soha nem látott mértéket is meghaladó mértéket. A megláthatatlant láthatjuk, megcsinálták a lehetetlent! Nem csak az államadósságot, az euró árfolyamát, a kockázati indexet, az államadósságot, de még a korrupciót is növelték. A GDP-t és a közbiztonságot meg persze csökkentették. Mindent a lehető legrosszabb irányba változtattak! Ennél pancserebb kormánya még nem volt Magyarországnak Bevan szarva a vezéretek OV. Azt nyilatkozta : Kiáll a cigányságért (testvéreiért) De kiáll ki a bérből és fizetésből egyre nehezebben megélő magyar emberek mellett ????
cutcopy
2012. január 20. 10:27
Úgy néz ki az "antidemokratikus" alkotmány vitára is pont került akárcsak tavaly a médiatörvényre.. Főleg miután OV kijelentette: Az alkotmányról szóló strasbourgi vitában helyzeti előnyöm volt, mivel én ismerem a szövegét.. )
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!