Megállíthatatlanul szárnyal a Google

2012. július 21. 17:09

Az egy évvel korábbihoz képest 35 százalékos növekedéssel 12,21 milliárd dolláros bevételt könyvelhetett el a Google 2012 második negyedévében. Nikesh Arora, a cég alelnöke szerint a legnagyobb fejlődést a hirdetések célzása (targeting) terén érték el.

2012. július 21. 17:09

Az egy évvel korábbihoz képest 35 százalékos növekedéssel 12,21 milliárd dolláros bevételt könyvelhetett el a Google 2012 második negyedévében – közölte Patrick Pichette vezérigazgató. Mint elmondta, a növekedés mértéke a Motorola megvásárlása nélkül 21 százalék lenne. Az egy kattintásra jutó költségek (CPC) a vizsgált időszakban 1 százalékos emelkedést értek el az idei év első három hónapjához mérve, a tavalyi eredményekhez képest azonban 16 százalékos visszaesést mutattak – olvasható a Direct Marketing News honlapján, melyet a mediainfo.hu szemlézett. A cikk szerint a fizetett kattintások száma 42 százalékkal növekedett a tavalyi év azonos időszakához, és 1 százalékkal az első negyedévhez képest.

Nikesh Arora, a cég alelnöke szerint a legnagyobb fejlődést a hirdetések célzása (targeting) terén érte el a Google: „a hirdetések relevanciájának fejlesztése jobb eredményeket hozott hirdetőinknek, és a számszerűsítésben is segítségünkre volt”. A szakember arról is beszámolt, hogy a YouTube-nak óriási szerepe volt a Google bevételnövekedésében, és bizonyítva látja, hogy a videómegosztó egy igazi „nagyvad a videós ökoszisztémában”.

Susan Woljcicki, a vállalat másik alelnöke azt tudatta, hogy az új terv, a Google Shopping őszre készülhet el. A vállalat célja ezzel az e-kereskedelmi platform és a keresőmotor keresztezése, valamint a fogyasztók releváns vásárlási lehetőségekkel való lehető legjobb kiszolgálása.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!