Megvan a Neo FM-et működtető cég új vezérigazgatója

2012. július 23. 21:28

Földes Ádám július 18-i lemondása után Németh Tibor veszi át a Neo FM-et működtető FM1 Zrt. vezérigazgatói posztját. Az új menedzsment tagja lett mellette dr. Mezei László, Berényi Attila pedig a szakmai munkát fogja irányítani.

2012. július 23. 21:28

Földes Ádám július 18-i lemondása után Németh Tibor veszi át a Neo FM-et működtető FM1 Zrt. vezérigazgatói posztját – közölte a cég, hozzátéve: Németh 20 éve dolgozik az üzleti szférában, és többéves cégvezetői tapasztalata van. Az új menedzsment tagja lett mellette dr. Mezei László, aki a rádió jogi ügyeiért felel majd, illetve Berényi Attila, aki a szakmai munkát fogja irányítani. Berényi korábban hírszerkesztő-műsorvezetőként dolgozott a Danubius Rádióban, majd a Sláger, később pedig a Juventus Rádió hírigazgatója volt – emlékeztetett a Médiapiac. Berényi közel egy éve a Neo FM hírigazgatójaként dolgozik.

A közleményből kiderül: az új menedzsment célja, hogy a rádió arculatának megváltoztatása nélkül, a hallgatók megtartásával, illetve újak megszerzésével erősítse a Neo FM piaci helyzetét. „Az új vezetők fő feladata egyben, hogy a múltból örökölt problémákat minél hamarabb megoldják, és a cég partnereivel korrekt és gyors egyezségre jussanak a vitás kérdésekben” – zárul a közlemény.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hajdú Sógor
2012. július 24. 11:24
Ezek azok, akik sose kapálnak.
bendix
2012. július 24. 10:37
Ha téged ez megnyugtat akkor mondogasd csak a hülyeségedet! Mi van a szent piaccal, idióta!
laci0011
2012. július 24. 10:36
Csak annyi történt hogy nem lettek közpénz tömegekkel szponzorálva mint a konkurencia ahol úgy tűnik a BKV-s kifizető hely hagyomány folytatódik...
hátakkor
2012. július 24. 10:34
Sok sikert nekik a félmilliárdos adósság ledolgozásában!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!