Kiskunfélegyházi hangfelvétel: feljelentéseket tettek

2013. január 15. 21:18

Egy hangfelvétel szerint Ajtai Tibor, a Fidesz Bács-Kiskun megyei választmányának tagja, a megyei cigány önkormányzat elnöke egy felvételen részletesen elmondja, hogyan hajtottak végre a láncszavazás módszerével választási csalást a Fidesz-KDNP kiskunfélegyházi polgármesterjelöltje, Kapus Krisztián javára. Az Együtt 2014 és a Jobbik feljelentést tett.

2013. január 15. 21:18

Az Együtt 2014 feljelentést tesz a 2010-es kiskunfélegyházi önkormányzati választáson történtek miatt, mert megítélésük szerint egy hangfelvétel a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúját veti fel – közölte a mozgalom kedden az MTI-vel. Közleményükben azt írták: Ajtai Tibor, a Fidesz Bács-Kiskun megyei választmányának tagja, a megyei cigány önkormányzat elnöke egy felvételen részletesen elmondja, hogyan hajtottak végre a láncszavazás módszerével választási csalást a Fidesz-KDNP kiskunfélegyházi polgármesterjelöltje, Kapus Krisztián javára.

A politikus arról számol be a felvételen, hogy csaknem háromszáz embert mozgattak, tizenegy autóval vitték őket szavazni – olvasható az Együtt 2014 közleményében. Eszerint az elhangzottak felvetik a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúját, ezért a választói mozgalom feljelentést tesz. Közleményükben arra is felhívták a figyelmet, hogy „a Kubatov-listák néven elhíresült jogtalan adatbázisok (...) ösztönözhetik és megkönnyítik a kiskunfélegyházihoz hasonló csalások megvalósítását”.

A szóban forgó hangfelvétel kapcsán az atv.hu közölt cikket kedden. Ebben szerepel az is, hogy időközben a YouTube videomegosztón nyilvánosságra került egy interjú, amelyben Ajtai Tibor elismeri a hangfelvétel létezését, ám azt állítja: többekkel együtt Dósai Bence, a Fidelitas megyei elnöke vette rá arra, hogy működjön közre egy olyan hanganyag összeállításában, amellyel majd Kapus Krisztiánt meg lehet zsarolni, hogy távozzon posztjáról. Szerinte a hanganyag tartalmának nincs köze a valósághoz, azt próbából vették fel a jegyzővel, három alkalommal. Mint mondta, csak később jött rá, hogy a Fidelitas-vezető saját szakállára akarta végrehajtani a puccsot, arról nem tudott sem Lezsák Sándor választókerületi elnök, sem Kerényi János régiós pártigazgató – írta az atv.hu, amely közölte azt is: Csölle Yvette jegyző – akit Kapus Krisztián elbocsátott január elején – ugyanakkor határozottan cáfolta nekik, hogy ezek próbafelvételek voltak, azt mondta, a felvétel az ő irodájában készült, egy hétköznapi beszélgetés keretében.

A Jobbik feljelentést tesz a 2010-es kiskunfélegyházi önkormányzati választáson történtek miatt, mert egy birtokukba került hangfelvétel szerint törvénysértések vezethettek Kapus Krisztián fideszes polgármester győzelméhez – jelentette ki Suhajda Krisztián országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján. Ismertetése szerint a Jobbik birtokába került felvételen Ajtai Tibor, a Fidesz Bács-Kiskun megyei választmányának tagja, a megyei cigány önkormányzat elnöke részletesen elmondja, hogyan hajtottak végre a láncszavazás módszerével választási csalást a Fidesz-KDNP kiskunfélegyházi polgármesterjelöltje, Kapus Krisztián javára.

Suhajda Krisztián szerint elfogyott a levegő Kapus Krisztián körül, ezért mindenképpen le kell mondania polgármesteri tisztségéről, és ha bebizonyosodik a hangfelvételen elhangzottak valódisága, akkor az országgyűlési mandátumát is vissza kell adnia.

Összesen 285 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Selamat
2013. január 16. 11:38
Érdekes. Az mszP MINDEN választását ezzel, a cigányokat sorszavaztató trükkel csinálta végig. Akkor valahogy nem bőgtek a vörös szamarak. Ki tudja miért. Egyébként van egy olyan érzésem, hogy irtózatos pofára esés lesz megint ennek a vége. Az E14-eseknek meg a B12-nek is. Fogom élvezni azokat a napokat ;)
kukagyerek
2013. január 16. 10:06
" ..hogyan hajtottak végre a láncszavazás módszerével választási csalást a Fidesz-KDNP.." Innen a 2/3 ???
Sándor
2013. január 16. 09:22
a 2010-ben a MAGYAR választók áltatal kiebrudalt kommunisták, - mszp-szdsz-mdf, a MAGYAR NÉP értékes piacát, vagyonát elprivatizáló, eladósító, a külföldi érdekeit képviselő nemzetáruló patkányok, csótányok, férgek és a 4-5 felé szétosztódott gyülevész bandái támadják újra a nemzetünket!
Fakutya tizedes
2013. január 16. 09:16
1319 napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!