Gyurcsány: Nácikkal nem közösködünk

2013. február 25. 18:05

Gyurcsány Ferenc szerint „olyan szennyet”, mint a Magyar Hírlap, nem kell elolvasni.

2013. február 25. 18:05

Perjés Zoltán videóblogjában a Klubrádióért tüntető Gyurcsány Ferencet faggatta a média mai és egykori helyzetéről. A volt miniszterelnök elmondta, hogy „a sajtószabadság két ellensége a politikai hatalom és az üzleti érdek”. Hozzátette: „nyilvánosság, szabadság és szabad pénzügyi lehetőség” szükséges a szabad sajtóhoz, de ma egyik sincs jelen maradéktalanul a közéletben.

Gyurcsány szerint „azért csinálják ezt a Klubrádióval”, hogy ne legyen képes stabilizálódni. Perjés arra vonatkozó kérdésére, hogy nem ez volt-e a célja Gyurcsány egykori Magyar Hírlap elleni megnyilvánulásának, a Demokratikus Koalíció elnöke azt felelte: „nácikkal nem közösködünk”. Gyurcsány úgy véli, ő nem akarta „elvonni a lap életlehetőségét”, viszont közéleti emberként úgy gondolja, hogy „ilyen szennyet, mint a Magyar Hírlap, nem olvasunk el”. A volt miniszterelnök hozzátette: Horn Gyula ezzel szemben még a Magyar Nemzetet is életben tartotta kormányzati beavatkozással.

A volt miniszterelnök úgy gondolja, „inkább meg fog maradni a Klubrádió”, az ellenoldalt viszont így sem józanság, hanem „brutális agresszió” jellemzi. Gyurcsány szerint a közmédia a „kormánypropaganda szócsöve” jelenleg, korábban pedig nem az volt.

Összesen 163 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jerom960
2013. február 27. 09:18
A tolvaj kommunistákat pedig a lámpavasra akasztani!!!
Sándor
2013. február 26. 14:37
A "magyar" kommunisták demokráciájában Azonosító nélküli, idegen ország kékruhásai, az ember és nemzet-gyílkos szocialisták, a gyurcsány-bajnai kártékony rezsim megrendelésére, viperával verték véresre, a nyugdíjasainkat, az asszonyainkat, a szüleinket, a gyerekeinket, a diákjainkat..??!!
Sándor
2013. február 26. 14:30
Gyertyák százait gyújtották, meg a MAGYAROK, február 25-én a nagyszüleikre a szüleikre gyermekeikre emlékezve akik a hataloméhes, gyilkos "magyar" kommunisták áldozataivá váltak.. http://mno.hu/belfold/gyertyak-szazait-gyujtottak-a-kommunista-diktatura-aldozataiert-1141280
nacionalista
2013. február 26. 14:24
MONTI elvtárs utat mutat nektek. Húzzatok már a jó büdös francba Bajnaival és Mesterházival együtt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!