Nincs rendben a magyar jogrend a Human Rights Watch szerint

2013. május 16. 13:30

Bírálta a magyar jogrend 2010 óta lezajlott átalakítását a Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet csütörtökön kiadott, Magyarországgal foglalkozó jelentésében. Uniós nyomásgyakorlást javasoltak annak érdekében, hogy a magyar jogrendszer ismét megfeleljen az ország nemzetközi kötelezettségeinek.

2013. május 16. 13:30

Az emberi jogi szervezet már január 31-i éves jelentésében is bírálta az új magyar alaptörvény eredményezte változásokat, majd március 12-én egy brüsszeli közleményben az Alkotmánybíróság jogköreinek korlátozását kifogásolta. A HRW honlapjára most feltett 29 oldalas – Téves úton az emberi jogok terén: Az új Alaptörvény és egyéb jogszabály-módosítások hatásának elemzése Magyarországon című – dokumentum elsősorban a hatalom ellenőrizhetőségének gyengítésével, a médiaszabadságba való beavatkozással és az emberi jogok biztosította védelem aláásásával vádolja a kormányt.

A nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkár szerint az elvárható tárgyilagosságot nélkülöző, leginkább politikai jelszavakra emlékeztető kijelentéseket tartalmaz a Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet csütörtökön kiadott, Magyarországgal foglalkozó jelentése. Az idézett megállapítások mindegyike túl általános és leegyszerűsítő ahhoz, hogy egyáltalán egy vita alapját képezze – közölte Kumin Ferenc az MTI-vel. A helyettes államtitkár hozzátette: a magyar kormány eddig is kész volt, és ezután is kész lesz konkrét, egyértelműen megfogalmazott kritikákra válaszolni, de pontatlan és az elvárható tárgyilagosságot nélkülöző, leginkább politikai jelszavakra emlékeztető kijelentésekkel nem tud foglalkozni.

Frissítés: A Human Rights Watch jelentése szerint a magyar kormány, az EU és az Európa Tanács fellépéseit módszeresen figyelmen kívül hagyva, további alaptörvény-módosításokat vezetett be Magyarország Alkotmánybíróságának kötelező erejű, emberi jogokat fenntartó döntései ellenében. Megállapítása szerint e változtatások ellentmondanak a Magyarország EU- és Európa Tanácsi tagsága által vállalt kötelezettségeknek. „A magyar kormány által bevezetett jogi változtatások felőrlik a jogállamiságot és az emberi jogok védelmét” – idézi a szervezet honlapja Lydia Gallt, a HRW Kelet-Európa- és Balkán-kutatóját. Az új alaptörvény több száz vallási csoportot fosztott meg egyházi státusától. Emellett hátrányosan megkülönbözteti a leszbikus, a meleg, a biszexuális és a transzszexuális embereket, kirekesztve őket a család fogalmából, korlátozza a nők jogait, és megfosztja a szellemi fogyatékos embereket választójoguktól – állítja a szervezet.

2012-ben és 2013 első felében az Alkotmánybíróság egyes jogszabályok és rendelkezések kapcsán számos döntést hozott a bírák kényszernyugdíjazása, az egyházak nyilvántartásával kapcsolatos bírósági fellebbezési lehetőséget kizáró eljárása és a hajléktalanság büntetése tárgyában. Ahelyett azonban, hogy a kormány elfogadta volna a döntéseket, 2013 márciusában úgy módosította az alaptörvényt, hogy annak szövegébe építette be a kérdéses változtatásokat, „megakadályozva ezzel, hogy a testület felülvizsgálja azokat” – fogalmaz a HRW. Gall szerint „ez a legvilágosabb példája annak, ahogyan a magyar kormány semmibe veszi a jogállamiságot”.

A HRW felidézi, hogy a magyar kormány intézkedései széles körű nemzetközi bírálatokat váltottak ki, többek között az Európai Bizottság, az Európai Parlament, az Európa Tanács (ET) Velencei Bizottsága, valamint Németország és az Amerikai Egyesült Államok kormánya részéről. A magyar kormány mindezt azzal utasította vissza, hogy a bírálatok ténybeli tévedéseken alapulnak vagy politikai indíttatásúak. Az ET Parlamenti Közgyűlésének monitoring bizottsága pedig idén áprilisban monitoring eljárás indítását javasolta Magyarországgal szemben. „A magyar kormány minden bírálóját elfogultsággal, ténybeli tévedéssel és politikai indíttatással vádolja, az igazság azonban egyszerűbb: Európa-szerte komoly aggodalom fogalmazódott meg a jogállamiság és az emberi jogok magyarországi helyzetével kapcsolatban” – mondta Gall. „Ha már a barátaid is aggódnak érted, ideje, hogy abbahagyd a tagadást, és odafigyelj” – teszi hozzá.

Jelentése végén az emberi jogi szervezet ajánlásokat fogalmaz meg a kormány és az EU számára is. A HRW szerint az, hogy a magyar kormány folyamatosan figyelmen kívül hagyja az európai intézmények ajánlásait, az Európai Unió intézkedéseit kell, hogy maga után vonja, beleértve Magyarország szavazati jogának felfüggesztését az EU Szerződés 7. cikke alapján.

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
silvester
2013. május 16. 15:28
Henry Kissinger amerikai külügyminiszter mondta nem oly rég.Elég lenne-sőt sok is-a két keze,amelyen megmutassa hány demokratikus ország van a világon.Feltehetőleg sőt bizonyosan nincs a két kézen számolanadóak között az usa és még pár ország a nagy földkerekségen.Nálunk viszont egyesek a hígabb elmével rendelkezők közül sérül minden ami él és mozog.Mocskos bibsi és szoci banda kutyaként ugatja széjjel külföldön és jártja le Magyarországot és a józan többségét kitevő nem létező vádak garmadájával.Be kell tiltani a Haza áruló pártokat a maszoppal az élen.Elég csak annyi ha MI a Józan Többség soha nem engedjük meg,hogy kormányzati pozicióba kerülhessenek és a kutyák abbahagyják ugatásukat.
IgazságosIzomViktor.
2013. május 16. 15:13
De igenis rendben van!Nekem azt mondták a híradóban...
kuwiq
2013. május 16. 14:38
Megint egy hiperdemokratikus szervezet követel büntit egy országnak a junijónál. Ha valami bajuk van, jöjjenek ide, szerezzenek állampolgárságot aztán induljanak a demokratikus választáson.
Locassen
2013. május 16. 14:27
khm, csak hogy lássuk, honnan fú a szél: " Senior staff at the daily newspaper Népszava and Klubrádio told Human Rights Watch that they attributed a cutting off of government advertising to their critical reporting on the current government.... As Peter Nemeth, editor-in-chief of Népszava, put it, “This is one way to make opposition voices disappear.”"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!