Forgalomkorlátozás lesz vasárnap Budapesten

2013. október 25. 17:45

A Székelyek Menetével egy időben tartott szimpátiatüntetés miatt a közösségi közlekedés menetrendjének változására kell számítani Budapesten vasárnap a Hősök tere, a Dózsa György út és a Thököly út térségében – közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.

2013. október 25. 17:45

A demonstráció résztvevői 11 órától a Hősök tere – Dózsa György út – Thököly út útvonalon a román nagykövetség elé mennek, a vonulás ideje alatt szükség szerint az érintett útszakaszokat teljes egészében lezárják, az azokat érintő tömegközlekedési járatok megvárják a menet elvonulását.

A Dózsa György út zárása miatt a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as autóbusz és a 75-ös troli közlekedésében kell változásokra számítani, a trolik terelt útvonalon, a Városligetben a 72-es vonalán közlekedik. Ha a Dózsa György út Thököly út és Ajtósi Dürer sor közötti szakaszát a rendőrség lezárja, akkor az 5-ös, a 7-es, a 7A, a 7E, a 20E, a 30-as, a 30A, a 107E és a 230-as autóbuszt elterelik a Verseny utca – Dózsa György út – Ifjúság útja – Stefánia út útvonalra.

A Thököly utat várhatóan 9 és 16 óra között zárják le a Dózsa György út és a Stefánia út között. Emiatt az erre közlekedő 5-ös, 7-es, 7A, 7E és 107E autóbusz terelve, az Ajtósi Dürer sor felé közlekedik.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!