A vizsgálóbizottság már tudja, kiket hallgattak le Magyarországon

2014. január 30. 12:32

Államtitoknak minősül, hogy Magyarországon kiket hallgathattak le az Egyesült Államok titkos adatgyűjtése során.

2014. január 30. 12:32

Kocsis Máté, az Országgyűlés Európa több országát érintő lehallgatási botrány magyarországi szálainak, valamint a külföldi befolyásszerzési törekvéseknek feltárására létrejött vizsgálóbizottságának fideszes elnöke a testület csütörtöki ülése után kérdésre válaszolva elmondta, hogy a bizottsági ülésen elhangzottak a titoktartás körébe tartoznak, ezért a kérdésekre nem áll módjában konkrét válaszokat adni. Kocsis Máté, és Gulyás Gergely, a testület fideszes alelnöke azt sem mondta el, hogy hány ember érintett a lehallgatásban. Gulyás Gergely megjegyezte továbbá: ahogy a külügyminiszter közölte korábban: egy amerikai államtitkár magyarországi látogatása során elnézést kért a történtekért. „Nyilván volt miért elnézést kérni” – fűzte hozzá a fideszes alelnök.

Arra a kérdésre, hogy mióta tarthattak a lehallgatások, Gulyás Gergely azt mondta: úgy tudják hogy a 2001. szeptember 11.-i amerikai terrortámadások után elfogadott – s máig érvényben lévő – Patriot Act néven ismert törvény adott lehetőséget az Egyesült Államok hírszerzésének az ilyen jellegű adatgyűjtésre. Mint Gulyás Gergely kifejtette: ez a hazafias törvény különbséget tesz amerikai állampolgárok és külföldiek között. Így a személyes adatvédelemben - köztük a hírszerzés során megszerzett adatokkal kapcsolatosan is - akár a szövetséges államok polgárai számára sem biztosítja a jogorvoslathoz való jogot. E tekintetben az Egyesült Államokban a fékek és ellensúlyok rendszere teljes egészében hiányzik – fogalmazott a fideszes képviselő, megjegyezve: azt szeretnék, ha az Egyesült Államok saját állampolgárai és a szövetséges államok polgárainak magánszférája között nem tenne különbséget. 

Gulyás Gergely kitért arra is: a bizottsági ülésen egyetértés volt abban, hogy az Európai Unió nem alkalmas keret ezeknek a vitáknak a rendezésére. Így a szövetségesi kapcsolatok alapján az Egyesült Államokkal kétoldalú tárgyalásokon kell ezt rendezni. Azt szeretnék ha jó amerikai-magyar viszony lenne - mondta a fideszes képviselő, de mint hozzátette – ehhez az kell, hogy az emberi jogok egyetemességét az Egyesült Államok tiszteletben tartsa.

A testület fideszes alelnöke kérdésre válaszolva azt is elmondta: szeretnének lehetőséget adni az amerikai diplomáciának hogy képviseltesse magát a bizottság előtt, s hogy az Egyesült Államok is tájékoztatást adjon arról, hogy egy szövetséges államban kik voltak azokat akiket ez a lehallgatási tevékenység érintett, milyen gyanú alapján tették ezt, s mit tesznek most ezekkel az adatokkal. 

Az Országgyűlés Európa több országát érintő lehallgatási botrány magyarországi szálainak, valamint a külföldi befolyásszerzési törekvéseknek feltárására létrejött vizsgálóbizottságának csütörtöki ülésén Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár Pintér Sándor belügyminiszter és Martonyi János külügyminiszter adtak tájékoztatást.

Lázár János a bizottsági ülésről távozóban újságíróknak az üggyel kapcsolatban kiemelte: bárki is nyeri meg a parlamenti választást áprilisban Magyarországon, jelentősen fokozni kell a belső biztonságot, elsősorban az elektronikus információk védelmét.

Kocsis Máté, a testület fideszes elnöke erre úgy reagált: a nemzetbiztonsági bizottság korábbi ülésein és egyéb nyilatkozatokban is felmerült annak szükségessége, hogy következő időszakban szükséges az ország biztonsági rendszerének fejlesztése, mind technikai, mind személyi állomány tekintetében. Ezt a törekvést a magyar kormány kiemelt ügyként kezeli – hangsúlyozta Kocsis Máté.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fici7
2014. január 30. 16:29
Lázár /Bástya/ elvtársat már nem is akarták lehallgatni.
kamasuka
2014. január 30. 14:46
"ha az új amerikai nagykövet is megjelenne majd a bizottság előtt" EPIC! :D
6qwasyx
2014. január 30. 13:03
Gyurcsány a hibás, meg az elmúlt 8 év!
kukagyerek
2014. január 30. 12:55
"Lázár János azt szeretné, ha az új amerikai nagykövet is megjelenne majd a bizottság előtt." ......... Ez nem szeretném, vagy nem szeretném kérdése. Tessék berendelni! Ha nem jelenik meg, kiutasítani! Persze, ha nem lennénk gyarmat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!