Lázár szerint lejárató kampány zajlik ellene

2014. január 09. 17:50

„Érezhetően elkezdődött ellenem egy lejárató kampány” – reagált a Miniszterelnökséget vezető államtitkár az MTI-nek nyilatkozva az őt ért bírálatokra. Lázár János közölte: ennek legújabb példái a hódmezővásárhelyi földpályázatok körül megjelenő, valótlanságokat tartalmazó ellenzéki támadások.

2014. január 09. 17:50
A Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. kiemelten fontos szerepet tölt be a magyar mezőgazdaságban, a magyar fűszerpaprika-termesztés 40 százalékát adja és integrálja. A vállalkozás jelentős állatállománnyal rendelkezik, több mint kétezer szarvasmarhát tart, és évente mintegy 12 millió liter tejet biztosít – tette hozzá. Lázár János beszámolt arról, hogy hosszú ideig maga is tagja volt a zrt. igazgatóságának, de mindig a munkavállalói részvényprogram tagjai választották meg elsöprő többséggel. Közölte: jelenleg a társaság részvényeinek 2 százalékát tulajdonolja.
 
„Gyapjas Károly igazgató valóban közeli rokonom” – közölte a politikus, hozzátéve: rokona több mint 45 éve dolgozik a társaságnál, és mára főrészvényesévé is vált, ez a cég az első munkahelye. Úgy fogalmazott: köztiszteletben álló agrármérnök, aki egyetlen pártnak sem volt tagja. A Gorzsai Mezőgazdasági Zrt.-nél csaknem százhetven  helyi munkavállaló dolgozik, és azon kevés mezőgazdasági vállalatok közé tartozik, amelynél még soha nem volt elbocsátás. Korábban a cégcsoport mintegy 2500 hektárnyi állami földterületen gazdálkodott, a mostani pályázaton 1365 hektárnyi termőföldet nyert el, amelyből 1123 hektárra egyedül pályázott – ismertette Lázár János. Az államtitkár hozzátette: a zrt. minden pályázatába betekintést enged,  honlapján is elérhetővé teszi majd a dokumentumokat és az esetlegesen felmerülő kérdésekben bármikor rendelkezésre áll.
 
„Lakossági fórumaimon minden alkalommal felhívom az itt élők figyelmét, hogy pályázzanak minél több földterületre” – jelentette ki a politikus, hozzátéve: ezért is szorgalmazta földpályázati iroda megnyitását Hódmezővásárhelyen, amelyben szakképzett munkatársak segítenek a gazdáknak pályázataik elkészítésében. „Nem csak a kormány, de személyes célom is mindig az volt, hogy a földek nyolcvan százalékát kis- és családi vállalkozások művelhessék” – hangsúlyozta. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a sajtó által említett Hód-Mezőgazda Zrt. által használt termőföldekre például tízszeres a túljelentkezés. „E cég tulajdonosainak viszont semmi közük Hódmezővásárhelyhez, szemben a Gorzsai Zrt. tulajdonosai valamennyien 20 kilométeres sugarú körön belül laknak” –közölte Lázár János.
 
Ellenzéki pártok azért bírálták Lázár Jánost, mert a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt., amelynek egyik rokona a legnagyobb tulajdonosa, 1362 hektár föld használati jogát nyerte el.

Összesen 178 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felebarát
2014. január 10. 12:40
http://www.hir24.hu/belfold/2014/01/10/eltunt-lazar-audija/#a3 "Én mondom ezt az embert kezdem megsajnálni. Mellesleg, emberek kerülnek utcára, Ő meg úgy kapja a több 10 milliós kölcsönöket, mint a tápos csirke a tápot. De azért a sok lakásból, adhatna másnak is! Száz szónak is egy a vége, lopnak, és lopnak, és hazudnak, semmivel sem jobbak mint az elődeik. Vass Zsigmond" biztos amortizáció áldozata lett
gross
2014. január 10. 11:10
Minden prominens politikus ellen lejáratókampány folyik - már ha lehet valamit felhozni ellenük. Lázár ellen pedig lehet. Nincs itt semmi látnivaló, kérem haladjanak tovább.
basatu
2014. január 10. 10:20
A kis szarházi jani még meg is sértődik az igazságra,vastag bőr van a pofáján!
Felebarát
2014. január 10. 10:13
kezd rosszabb lenni mint Gyurcsány a túloldalon.-.. de lasasn beéri Szanyit
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!