Katona Tamás lett az MSZP új pártigazgatója

2014. szeptember 17. 14:46

Az MSZP eddigi pártigazgatója, Velez Árpád szombaton mondott le, mert úgy érezte: elfogyott iránta a bizalom. Utódja Katona Tamás, a párt Tudományos, Innovációs és Felsőoktatási Tagozatának elnöke lett.

2014. szeptember 17. 14:46

Katona Tamást választotta pártigazgatónak az MSZP Országos Elnöksége szerdán. A párt a döntésről közleményben tájékoztatta az MTI-t. Ebben tudatták: a pártigazgató személyéről az MSZP elnökének javaslatára, a megyei elnökök és az országos testületek vezetőivel folytatott konzultáció után döntött az Országos Elnökség. 

Katona Tamás az MSZP Tudományos, Innovációs és Felsőoktatási Tagozatának elnöke, egyetemi tanár, a KSH volt elnöke. 

Az MSZP korábbi pártigazgatója, Velez Árpád, aki 2012 márciusa óta töltötte be a posztot, szombaton mondott le arról. Az Index vasárnap este közölte, hogy Velez Árpád, aki a korábbi pártelnök, Mesterházy Attila legközvetlenebb baráti köréhez tartozott, lemondólevelében azt írta, hogy úgy érzi, elfogyott iránta a bizalom.

Az MSZP szerdán tudatta azt is: a szocialista párt országos irodavezetői teendőinek ellátásával Boros Vilmát bízták meg.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2014. szeptember 17. 22:00
Màr késő. Mindegy ki az.Soros Gyuri is kevés volt. Nemleszekpolitikusnemvoltamott most operatív direktor. Cannabis Petya készül bevenni a belvàrost
balbako_
2014. szeptember 17. 17:19
Mit követett el?
luga
2014. szeptember 17. 16:50
A leharcolt elvtársak mind egy szálig visszakúsznak.
red label
2014. szeptember 17. 15:25
Ezzel az emberrel az mszp megint veszitett a népszerüségéből. Ennél unszimpatikusabb embert keveset lehet találni a politikai palettán.Nekem mindig egy mekegő kecske, ugrik be, ha látom.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!