Pesti Srácok: Kilencen felmondtak a Magyar Nemzetnél

2015. március 20. 08:35

Csütörtökön összesen kilencen adták be felmondásukat a Magyar Nemzetnél – értesült a Pesti Srácok. A portál úgy tudja: még többen fontolgatják a felmondást, és egyesek a Napi Gazdaságnál folytathatják, amelyet sajtóértesülések szerint a Magyar Nemzet volt főszerkesztője, Liszkay Gábor fog átvenni a Századvégtől.

2015. március 20. 08:35

Tömegével távoznak a Magyar Nemzettől a munkatársak, csütörtökön összesen kilencen adták be a felmondásukat – írja a Pesti Srácok. A távozók közt van Lóczi János kiadóigazgató, Swendt Pál, Borsodi Attila és Bákonyi Ádám a belpolitikai rovattól, a gazdasági rovatnál dolgozó Jámbor Gyula, valamint tördelők és olvasószerkesztők. A Magyar Nemzet több újságírója megerősítette a portálnak az értesülést.  Azt is elmondták, hogy még többen is fontolgatják a felmondásukat a Nemzetnél.

A távozók kitöltik egy hónapos felmondási idejüket, ezután többen a Napi Gazdaságnál folytathatják. Hétfőn a hvg.hu arról írt, hogy a Napi Gazdaságot Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet februárban felmondott főszerkesztője veheti át a kormányközeli Századvégtől és a gazdasági lapot közéleti napilappá formálnák át.

A portál szerint a Nemzet főszerkesztője, D. Horváth Gábor nagy bajba kerülhet, ha nem tudja időben pótolni a felmondott kollégákat, mert nélkülük a napi működés is veszélybe kerülhet.

A Magyar Nemzet újságírói a Pesti Srácoknak azt mondták: érvényesül a kormányzati portál a lappal szemben, ugyanis az utóbbi napokban hiába keresték a kabinet egyes tagjait, kérdéseikre nem kaptak választ. „Egyértelműen érzékelhető, hogy a Simicska-ügy miatt elveszett a lap presztízse” – nyilatkozta egyikük.

 

Összesen 135 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Strassnoff Ignác
2015. november 30. 23:50
Vicces, amint az igazi patkányok egymás torkának esnek, a rajtuk élősködő kis paraziták meg próbálják kitalálni, hogy melyikük bundájában van jobb hely. :))) Amúgy nem irigylem ezeket a kis seggnyaló férgecskéket. Eladták a lelküket, baksisért lábbal tiporták a saját szakmájukat, készségesen hazudtak, ferdítettek, egy aberrált hatalom szócsövei voltak, prostituálódtak. Most meg ugye munka kéne... Jól fizető. Lehetőleg a régi fart nyalva tovább, hisz annak ízét már megszokták, ismerik az elvárásokat, csípőből lökik a jobban teljesítős dumát, a ballibsis hazaárulózást, a hanyatló liberális nyugatot. A gebasz csak ott van, hogy sok az eszkimó és kevés a fóka. Orbán nyilvánvalóan mentális problémákkal küzd, nem is kicsikkel, de nem hülye. (Sajnos.) Szüksége van szervilis médiára a birkák etetéséhez és most ezeknek az orgánumoknak úgy a fele kiesett. Na most ugye vicces lenne létrehozni mondjuk egy Új Hír TV-t, vagy egy Magyarabb Nemzetet, tehát abból gazdálkodik, ami maradt. Főképp a közmédia néven futó sajtószégyent igyekszik felfuttatni. Egyelőre mérsékelt eredménnyel, hisz a hurrá-propaganda ellenére az MTV 1 például sikeresen bizonyította, hogy jelen pillanatban alulról közelít a roppant szórakoztató, egykori Budapest TV trágyadomb színvonalához. Mi lesz tehát a Simicskától öntudatosan lelépő és a régi vályúhoz visszafurakodni igyekvő kondával? Nyilván párnak lesz helye, de a közmédia moslékos vályújának fő helyein olyan kipróbált régi elvtársak pofája csámcsog, mint például Obersovszky és társai. Szóval nem lesz mindenki főszerkesztő... Akiknek legügyesebb volt a nyelve, azokat benyomják valahova a rendszerbe, a többi elmegy a levesbe. "Senkit sem hagyunk az útszélén." Míg haszon van belőle... Akiknek nem jut hely a brancsba, azok biza rákeféltek... Nehéz ügy lesz ennyi év seggnyalás után tisztességes sajtóterméknél elhelyezkedni és megdumálni, hogy ők igenis újságírók.. C' est la vie... Egyszer fenn, egyszer lenn. Nyilván hiú remény, de azért jó lenne, ha néhánynak megnyílna a szeme, mint szent Pálnak a damaszkuszi úton és felismerné, hogy éveken át milyen szaralak volt, szakmájának meggyalázója, aztán beleköpne a tükörbe, mielőtt ráharap a körfűrészre. Persze nem lesz ilyen, egy sem. Ahhoz gerinc kéne..
Quet
2015. november 30. 23:49
"Nagyon fontos díjat nyert az Átlátszó Bodoky Tamás, az Átlátszó.hu alapítója kapta 2015-ben a sajtószabadságért küzdő Index on Censorship díját Digital Activism kategóriában - olvasható a nemzetközi szervezet honlapján." http://www.kreativ.hu/media/cikk/nagyon_fontos_dijat_nyert_az_atlatszo?utm_source=newsletter&utm_medium=kreativ_online_hirlevel&utm_campaign=13815
StG
2015. november 30. 23:48
Igen. Ehhez mondjuk nem olyan témákat kellene bedobni a közbeszédbe, mint Orbán úm. ügynökmúltja, ami időközben szép csendesen elhalt.
fcsabi
2015. november 30. 10:46
Nálam a végső lökést az adta a lap lemondásához, amit a kezdet kezdetétől előfizettem, amikor megláttam az újságban egy cikket, amelyet Puzsér Róbert írt alá.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!