Erőszak 1961-ben: megszólalt Kiss László áldozata

2016. május 07. 21:08

Ötvenöt évvel az esemény után megszólalt Takáts Zsuzsanna, akit jogerős ítélet szerint megerőszakolt Kiss László és két társa.

2016. május 07. 21:08

Az RTL Klubnak nyilatkozott az a Takáts Zsuzsanna, akit 1961-ben hárman megerőszakoltak egy korabeli jogerős ítélet szerint. Az elkövetők egyike Kiss László, a későbbi legendás úszóedző volt. Kisst elítélték, börtönbe került.

Takáts Zsuzsanna részletesen elmondta az RTL Klubnak, hogyan történt az eset. Elmondása szerint a margitszigeti sportuszodában járt, ahol szóba elegyedett egy fiatalemberrel, akivel aztán elment egy öltözőszerű épületbe. A fiatalember ott tartotta és jött két társa is. Ráugrottak a nőre, ketten lefogták és befogták a száját, és sorban megerőszakolták őt. A fiatal nő rosszul lett, később tért magához. Napokkak később ment el a rendőrségre, majd a rendőrök mondták el a szülőknek, hogy mi történt és hogy az elkövetőket elfogták, a bűncselekményt pedig elismerték.

Egy mostani szóbeszéd szerint befolyásos ember volt a nő apja, de most elárulta: nevelőapja egy cipészmester volt, anyja pedig adminisztrátor. Takáts Zsuzsanna egyébként építészmérnök és szakmérnök lett, de filozófia-esztétika tanári diplomát is szerzett.

Takáts Zsuzsanna szerint az elkövetők kevesebbet kaptak, mint amit megérdemeltek volna, mert tudomása szerint más hasonló ügyek is történtek. A nő nem tud megbocsátani, hiszen Kiss László soha, semmilyen formában nem kért tőle bocsánatot. Szerinte a férfi most se fogja fel, mit tett vele.

Összesen 942 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bölcsuhú
2016. május 09. 20:17
Nehéz elképzelni, honnan is gyűlt itt össze ennyi szemét alak? Jellemző a mai társadalomra. A lincselésre hajlamosak gyűltek össze a vérszagra. Szakadjon rátok az ég nyomoroncok.
bölcsuhú
2016. május 09. 14:46
Tudtam, hogy idehaza rengeteg tökkelütött marha van, s legalább annyi aki zsigerből gyűlöli a jobboldalt és Kisst vele asszociálják. DE azt soha sem képzeltem el, hogy annyi idióta legyen, aki képes hitelt adni annak, hogy egy 18 éves lány elmegy egy fiúval " a raktárba" valamit megnézni, majd jó idő múlva visszatér és a barátnői nem találnak rajta semmi különöset, sem a hangulatán, sem a bőrén s nem is kérdezik meg, hogy, hogy és mint? Miközben a nők az ilyesmiket igen nagy részletességgel szokták megbeszélni egymással! S utána tovább cseverésznek, úszkálnak Zsuzsával együtt! Hogy lehet ezt józan ésszel elhinni?
még fokozza
2016. május 09. 09:38
Gyárfás elítéli az erőszakot.
Onurisz
2016. május 09. 08:30
Ja, és, hogy miért ment a Lantossal a lakására? Nem csodálom, hogy elfelejtette. És, ha tetszett neki, akkor mi van? Akkor már mindjárt neki kell esni? Nagyon árulkodó, amikor azt mondta, hogy először azt hitte, viccelnek. (Egyébként pedig a Lantos akkor fiatal házas volt. Nem egy nemi nyomortól szenvedő frusztrált suhanc ficki-ficki esete volt az, hanem szervezett erőszak.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!