A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények

2018. május 18. 15:55

Pünkösd napján három fontos esemény történt: „a Szentlélek eljövetele – mint Krisztus megváltó tettének gyümölcse és beteljesítője –, az egyház alapítása és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete”.

2018. május 18. 15:55

Az ünnep alkalmából Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét vasárnap fél 11-kor - adott tájékoztatást Tóth János Csaba, a főegyházmegye sajtóreferense. 

Pünkösd – húsvét és karácsony után – a harmadik legnagyobb keresztény ünnep, neve a görög pentékoszté (ötven) szóból ered. Pünkösd napján három fontos esemény történt: „a Szentlélek eljövetele – mint Krisztus megváltó tettének gyümölcse és beteljesítője –, az egyház alapítása és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete”– olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közleményében.

A Szentlélek kiáradásának történetét a Bibliában az Apostolok cselekedetei rögzíti. A leírás szerint az apostolok, miután a Szentlélek eltöltötte őket, mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatta meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő embereket. Ezáltal született meg az első pünkösdkor az egyház, amely egy, szent, katolikus – vagyis egyetemes – és apostoli – írták.

Hozzátették: Ferenc pápa tanítása szerint „a Szentlélek az, aki mozgatja az egyházat, ő az, aki dolgozik az egyházban és a szívünkben. Ő az, aki minden keresztényből egy, a többiektől különböző személyt alakít ki, de akik mégis egységet alkotnak. Ő az, aki előre visz bennünket, aki kitárja az ajtókat és aki misszióba küld bennünket, hogy tegyünk tanúságot Jézusról”.

(MTI)

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
I_Isti
2018. május 19. 19:34
Annak idején, megtérésem után három héttel az istentiszteleten a prédikáció után megkérdezték, hogy ki nem töltekezett még be Szent Szellemmel? Aki még nem, azt felszólította a prédikátor hogy menjen előre, és imádkozni fognak érte. Előrementem imáért, én is. Ha jól emlékszem, először elmondtunk egy közös imát, amelyben behívtuk a szívünkbe az Isten Szellemét, illetve elköteleztük magunkat újra Isten Igéje mellett. Ezután a dicséretzenekar lassú himnuszokat játszott, közben a gyülekezet felkent lelkészei imádkoztak a sorban álló emberekeért. Amikor rám került a sor, az egyik presbiter rám tette a kezét, imádkozott, aztán azt mondta: ne csak tátsd a szádat, hanem beszélj is. Le kellett ülnöm, annyira erős volt Isten jelenléte, nem is bírtam állva maradni. Kicsit remegtem is, izgalmas volt. Aztán valahol belül megfogalmazódott bennem egy szó. Egy egyetlen szótagból álló szó. Az elmém azonnal tiltakozott: de hát ennek nincs semmi értelme. (Tényleg nem volt.) De azért kimondtam. Aztán újra. És ismét. Nagyjából ezt a szótagot ismételgettem egy darabig, miközben az elmém folyamatosan tilttakozott, hogy ennek nincs értelme. Nos, így kaptam én meg a "Szellem keresztégét". idővel persze egyre több szót és szótagot kaptam, mert -- aki kicsin hű, az bízatik sokra, illetve akinek van, annak még adatik. Rövid magyarázat: a Biblia, az ószövetségi héber, és az újszövetségi görög nyelv is megkülönbözteti a "szellem" és a "lélek" fogalmát. Sőt, a legtöbb nyelven, beleértve az angol, a németet, az oroszt, de még a latint is ezt a két fogalmat megkülönböztetik a bibliafordítások. Ha van lélek, és van szellem is, akkor az két különböző dolog. Istennek ilyen módon nem "Lelke" van, hanem "Szelleme". A korai keresztények a Bibliában mindig megkülönböztették a kereszténnyé válás során bekövetkező eseményeket: a megtérést, amely során Jézus Krisztust fogadjuk s szívünkbe, a vízbe való bemerítkezést, és a szellemben való bemerítkezést. A Szent Szellem vételének egyedüli elfogadott és hiteles jele a "nyelveken", vagy "más nyelveken" való szólás. Ennek során az ember nem az értelme által megfogalmazott szavakat, mondatokat mondja ki a száján, hanem a Szellem a nyelvén keresztül nyilvánul meg. Egyébként meg Jézus Krisztus azt ígérte a követőinek, hogy "Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok" -- ezek után meg lehet nézni, hogy vajon a liturgia és a vallás -- beleértve a kartonpapírból kivágott lángnyelvek, meg galamb ábrák, meg a búcsúk -- közvetít-e _olyan_ erőt, mint amire Jézus Krisztus szerint az egyházának szüksége van?
Hurka
2018. május 19. 06:53
És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniok. 5 Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak. 6 Minekutána pedig ez a zúgás lőn, egybegyűle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni. 7 Álmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Nemde nem Galileusok-é ezek mindnyájan, akik szólnak? 8 Mimódon halljuk hát őket, kiki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk? 9 Párthusok és médek és elámiták, és kik lakozunk Mesopotámiában, Júdeában és Kappadóciában, Pontusban és Ázsiában, 10 Frigiában és Pamfiliában, Égyiptomban és Libiának tartományiban, mely Ciréne mellett van, és a római jövevények, mind zsidók, mind prozelitusok, 11 Krétaiak és arabok, halljuk amint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait. 12 Álmélkodnak vala pedig mindnyájan és zavarban valának, egymásnak ezt mondván: Vajjon mi akar ez lenni? 13 Mások pedig csúfolódva mondának: Édes bortól részegedtek meg. 14 Péter azonban előállván a tizenegygyel, felemelé szavát, és szóla nékik: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet! Tehát kik éltek akkor Jeruzsálembe: Pártusok, médek, elámiták, azaz szkíták
Newman
2018. május 18. 23:39
A megváltó szelleme legyen veletek!!!
kohntalan
2018. május 18. 17:18
Én nem ünneplem. Kiröhögöm.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!