Gulyás: Nincs kompromisszum két témában

2019. május 03. 22:17

A Miniszterelnökség kiemelte, a Fidesz-KDNP magasra tette a lécet, hiszen korábbi EP-választási eredményei alapján Európa legerősebb pártszövetsége.

2019. május 03. 22:17

A bevándorlás elutasításának kérdésében és a keresztény kultúra védelmében a Fidesz-KDNP senkivel nem köt kompromisszumot – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Óbudán, az Üzenjük Brüsszelnek: a bevándorlást meg kell állítani! című országjáró kampány részeként tartott lakossági fórumon. Gulyás Gergely az Európai Bizottság elmúlt ötéves munkájáról azt mondta: ez az időszak két dologról lesz emlékezetes, a migrációról és a Brexitről.

Szerinte a brüsszeli bizottság nagyon rossz választ adott a migrációs válságra, „az anarchia pártjára állt”, a külső határvédelem betartatása helyett „az anarchiát ünnepelte”, és azokat tekintette rossznak, akik be akarták tartani a schengeni egyezményt. Emellett eljutottunk oda – folytatta –, hogy az Egyesült Királyság, amely annak idején a francia ellenkezés dacára is kitartóan csatlakozni akart az EU-hoz, egy demokratikus választáson úgy döntött, nem akar az unió tagja lenni.

A miniszter arról is beszélt, hogy Magyarország szabad akaratából mindig is Európához tartozott, az unióhoz 15 éve csatlakozott, a mérleg azonban vegyes. 2004 és 2010 között ugyanis Magyarország a lehető legcsekélyebb mértékben sem tudta kiaknázni a lehetőségeit, ez az „elpazarolt” időszak a leszakadás hat éve volt, 2010 óta azonban – ugyan nagy nehézségek árán, de – az ország talpra állt, erősödik – közölte.

Kitért arra is, hogy az EU-t belső viták gyengítik, Nyugat-Európa nem tudja elfogadni az övétől eltérő álláspontokat, a magyar kormány és a kormánypártok ezért állnak folyamatos támadás alatt. Szerinte egyébként az európai vitákban – például a nemzeti érdekek képviseletének kérdésében és a bevándorláspolitika ügyében – a magyar társadalom lényegesen szélesebb köre ért egyet a Fidesz-KDNP-vel, mint más közéleti kérdésekben. Ez az jelenti, hogy vannak a párthatárokon átívelő nemzeti ügyeink – mondta.

Az európai parlamenti (EP-) választásról szólva Gulyás Gergely kiemelte, a Fidesz-KDNP magasra tette a lécet, hiszen korábbi EP-választási eredményei alapján Európa legerősebb pártszövetsége, és ezt a pozíciót meg kell tartani ahhoz, hogy a brüsszeli vitákban a magyar kormánypártok hangját kellő erővel hallani lehessen. 

Belpolitikai ügyekben a Miniszterelnökség vezetője azt mondta: politikai ellenfeleik elképesztően durva kampányt folytatnak, ugyanis már nemcsak a politikai ellenfeleket, hanem azok választóit is minősítik, szidalmazzák, patkánynak nevezik, ami minden határon túlmegy. Ráadásul az illetékes párt nem kizárja az így fogalmazó „illetékes elvtársnőt”, hanem elkezdi ugyanezt a jelzőt használni politikai ellenfeleire – jegyezte meg. Kijelentette: ma azok a szavazatok hasznosulnak az ország érdekében, amelyeket a Fidesz-KDNP-re adnak le a választók.

Európának és Magyarországnak ekkora jelentőségű EP-választása még nem volt, mint a most következő - összegezte szavait Gulyás Gergely, szavazásra buzdítva a jelenlévőket. Menczer Erzsébet, a Fidesz választókerületi elnöke szintén arról beszélt, hogy egy EP-választásnak sem volt még akkora tétje, mint a mostaninak. „Rabok leszünk vagy szabadok? Mit hagyunk itt a gyermekeinknek, unokáinknak?” – szavai szerint ez a tétje a szavazásnak. „Mutassuk meg Európának, hogy mi szeretnénk a hazánkat, a kultúránkat, a nemzetállamokat megőrizni!” – szólított fel.

(MTI)

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hentes
2019. május 04. 15:46
Minden politikus teljesen hülyének nézi a választókat. Ha rászavaznak azért, ha másra azért.
kunfia
2019. május 04. 11:44
2téma,amiben nincs kompromisszum:Hazudni és lopni továbbra is fognak.
yndi
2019. május 04. 10:06
"a keresztény kultúra védelmében a Fidesz-KDNP senkivel nem köt kompromisszumot" Csak két szó: baltás gyilkos. Az anyátokat is eladnátok jó pénzért, nemhogy elveket.
mokány
2019. május 04. 09:05
Széchenyi István: "Magyarország nem volt, hanem lesz." Európának újra Euurópává válása a Föld ( World Willage) minden tisztességes becsületes lakójának érdeke.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!