A gyöngyösi cigánysortól vlogger Vonáig – A Jobbik top10 kínos pillanata

2020. június 20. 11:36

Vona G, antiszemitából lett vallásos zsidó és száraztészta – nem egy sci-firől van szó, ez a Jobbik múltja és jelene.

2020. június 20. 11:36

10. A Jobbik és a költészet viszonya

A lista végén holtversenyben két esetet szeretnénk feleleveníteni. Kezdjük a régebbivel: Szabóné Kocziha Tünde, a Jobbik békéscsabai elnöke még 2009-ben fejezte ki „ellenérzéseit” Faludy György kapcsán. Ennek oka az volt, hogy az október 6-i városi megemlékezésen elhangzott a költő egyik verse, amit Kocziha szerint nem szabadott volna megengedni, hiszen Faludy „cionista és magyarellenes” volt. Természetesen megoldási javaslattal is élt: előre be kellene kérni a nemzeti ünnepségek helyi rendezvényeinek forgatókönyvét. Kissé retro és pártállami időszakot idéző módszer, de kétségkívül hatékony.

Ennél kicsit újabb történet: Dúró Dóra felháborodásának adott hangot 2014-ben, amikor megtudta, hogy Lackfi János Véletlen című verse szerepel a kilencedikesek irodalom tankönyvében. Előre szólunk, a vers csontig ironikus!

9. Nemzeti radikalizmus és Bajcsy-Zsilinszky Endre

A Jobbik identitászavara nem Jakab Péterrel kezdődött. Kunhegyesen az önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmáról szóló törvény után átnevezési hullám indult el 2013-ban. Ennek esett áldozatul a kommunizmushoz köthető elnevezések mellett a Bajcsy-Zsilinszky Endre utca is. Az akkori Jobbik még nemzeti radikális vonalon mozgott, aminek fényében Bajcsy-Zsilinszky nevének lecserélése nem teljesen érthető, hiszen a nemzeti radikális jelzőt is ő használta először. Mindenesetre a helyi Jobbik így értékelte a változást: „Kunhegyes lakossága az érintett utcákban aláírásgyűjtő íven nyújtotta be igényét az utcanevek ez irányú változtatásához a helyi jegyzőnek. A képviselő-testület soraiban dr. Nagy Levente jobbikos önkormányzati képviselő vette fel a küzdelmet azért, hogy az érintett lakosok változtatási igénye meghallgatásra, majd támogatásra találjon. A Jobbik Kunhegyesi Alapszervezete nagy örömmel fogadta a testület döntését, és úgy látja, a jelenlegi események azt bizonyítják, hogy a helyi lakosok egyre inkább kezdenek nemzeti öntudatra ébredni”.

8. Spinoza-ház

Vona Gábor pálfordulásának szimbolikus pontja volt, amikor a Spinoza-házban beszélt a Jobbik „néppártosodásáról”. A beszélgetést a Jobbik szimpatizánsok jelentős része nem nézte jó szemmel, valamint az ellenzéki tábor baloldali része is hitetlenkedve figyelte az eseményeket. Az est házigazdája az ex-klubrádiós Rangos Katalin volt. Többek között szóba került a „gárdamúlt”, Szegedi Csanád esete, valamint a Novák Elődtől való elválás is. Ami a liberális elit számára akkor még szürreális volt, ma már alapvetés: az ellenzéki összefogásból/koordinációból nem maradhat ki a Jobbik sem.

7. Listázás

A Jobbik számára talán leginkább bélyeget jelentő eset Gyöngyösi Márton felszólalása volt a parlamentben, amikor az izraeli-magyar kettős állampolgárok nyilvántartására tett javaslatot a képviselők között, ugyanis szerinte „ki kell szűrni a nemzetbiztonsági kockázatot”. Később a szolidaritás jegyében egy interjúban kifejtette, hogy Vona Gábor ragaszkodott ahhoz, hogy a felszólalásában érintse a témát. Ezt természetesen már akkor nyilatkozta, amikor Vona már kivonult a politikából.

6. A Fidesz és az egyesült baloldal „nagykoalíciója”

Gyöngyösi listázós felszólalása után antirasszista tüntetést szerveztek a Kossuth térre, amelyen felszólalt Rogán Antal, Mesterházy Attila és Bajnai Gordon is. Erre reagált Volner János, aki szerint szánalmas, ahogyan a kormánypártok és az „egyesült baloldal a megfelelési kényszer hatására nagykoalícióba szerveződik”.

Mennyi minden változott 2012 óta...

5. Duna-parti cipők

A mélypontot 2015-ben érte el a párt, amikor nyilvánosságra került egy levelezés, amelyből kiderült, hogy Kulcsár Gergely képviselő beleköpött a Duna-parti holokauszt-emlékmű egyik cipőjébe. Mirkóczki Ádám, a párt akkori szóvivője szerint Kulcsár „megbánta a tettét, amit hirtelen felindulásból követett el”. Hozzátette, hogy a Jobbik „elítéli és vállalhatatlannak tartja ezt a cselekedetét, de tekintettel arra, hogy egy négy évvel ezelőtti magánlevelezésről van szó, amit a képviselő meg is bánt, a magunk részéről lezártnak is tekintjük az ügyet”. Öt évig pihent a sztori a Jobbiknál, aztán 2020-ban Jakab Péternek hirtelen eszébe jutott, hogy lehet meg kéne szabadulni Kulcsártól, ha már a Jobbik elvileg leszámolt a múltjával, így felszólították a távozásra. 

4. Száraztészta

Tordai Bencének kihívója akadt a felesleges magamutogatás és az ostoba performanszok terén. Jakab Péter szép lassan Tordai 2.0-vá érett. Ennek ékes bizonyítéka volt, amikor száraztésztát hozott Orbán Viktornak, mert szerinte ennyit ér a miniszterelnöknek az ország.

3. Vona Gábor a YouTube-on

A 2018-as választások után lemondott pártelnöki posztjáról Vona Gábor, de nem maradt távol a közélettől: youtuber lett és létrehozta a Második Reformkor nevű alapítványt. Vlogger karrierje során már most sok emlékezetes pillanattal örvendeztetett meg minket, de ezek közül is kiemelkedik a rappelős videója. Fogyasszák egészséggel!

2. Morvai Krisztina: Egy nap a „hivatalban”

Morvai Krisztina, akkor még a Jobbik EP-képviselője, a gyöngyösi Durandában készített riportot 2012-ben. A videóban megszólaló urak, saját bevallásuk szerint: Leónidasz, Hektor és Pit Bull terrier véleményét nehéz komolyan venni. Többek között beszámolnak a „sarjabbak” döghúsfogyasztási szokásairól és arról, hogy sajnos egy istállóban edzenek. (Ennek ellenére Hektor fejlett tricepsze illusztrációként szolgál a Wikipedia háromfejű karizomról szóló szócikkében.) A videóban Leónidasz még Majkától is idéz, amikor a „kannibálokról” beszél, akiket bedarált az „énközpontú rendszer”.

Nehéz eldönteni, hogy Morvai mennyire vette komolyan a hallottakat, mindenesetre a képviselőnő sujtásos kosztümje és a Duranda látványa, kombinálva az egyértelmű trollkodással, egészen sajátos egyveleget alkot.

1. A Szegedi Csanád esete

A Jobbik átalakulásának szimbóluma is lehetne Szegedi Csanád, aki a párt egyik legvonalasabb szélsőjobboldali politikusa volt egészen 2012-ig, amikor is egy hangfelvételből a kiderült, hogy zsidó származású. A párt azt állította, hogy nem eltitkolt származása miatt váltak el útjaik, hanem a felvételen elhangzottak következtében: Szegedi uniós forrásokat ajánlott fel egy embernek, hogyha nem hozza nyilvánosságra a származásáról szóló információkat.

A szakítás bekövetkezett, Szegedi EP-képviselői pozíciójáról azonban nem mondott le, így ott folytatta tovább a tevékenységét: elhatárolódott korábbi pártjától, és többször felszólalt az antiszemitizmus ellen. Sőt, ennél tovább is ment, bocsánatot kért Köves Slomó rabbitól a korábbi megnyilvánulásai miatt, és elvégezte a Zsidó Tudományok Szabadegyetemének nyári kurzusát.

Történetének csúcspontja a róla készült dokumentumfilm volt.

A jelenleg Jakab Péter vezette Jobbik arculatát és a párt múltbéli képét összehasonlítva legalább akkora változások figyelhetőek meg, mint Szegedi Csanád életében, ezért lett az ő esete a listánk első helyezettje.

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vidėken újrakezdő
2020. június 21. 08:08
Jó ez a kép. Egyértelműen látszik, hogy gyagya ez a Jákob.
nyugalom
2020. június 20. 21:28
Molnar eniko a baratnoje?
Akitlosz
2020. június 20. 21:25
Fogadunk, hogy nem jelenik meg ebben a cikksorozatban A Fidesz top10 kínos pillanata cikk?
nempolitizálok
2020. június 20. 19:39
Csurkának volt igaza, az SZDSZ alapította. Ahogy egyébként a valamikori MSZMP az SZDSZ-t. Mire feleszméltek, az összes területi vezetőjük MSZMP kézben volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!