Nunkovics továbbra is a Fideszhez köti a „krumplitrükköt”

2020. október 12. 12:28

A jobbikos képviselő emellett álhírek gyártásával is vádolta a kormányt.

2020. október 12. 12:28
null

Ahogy korábban mi is megírtuk, a baloldal mindent bevetett egy nappal a szerencsi időközi országgyűlésiképviselő-választás előtt: 

Egy zsák krumplira a fideszes jelölt, Koncz Zsófia nevét írták rá, mintha a kormánypártok osztogatnák a csomagot a szavazatokért.

Úgy tűnik, hiába mutatott rá a HírTV, hogy az ominózus krumplicsomagokat nem a Fidesz osztogatta, a jobbikos Nunkovics Tibor, ez továbbra sem zavarja abban, hogy a kormánypártok „szavazatvásárlási kísérletének” állítsa be az akciót. Nunkovics a közösségi oldalán reagált a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei időközi választás végeredményére, melyben egyúttal gratulált Bíró Lászlónak az elért eredményéhez, és azzal vádolta a Fideszt, hogy „minden erejét latba vetette annak érdekében, hogy a lehető legtöbb álhírt elhintse” a baloldal közös jelöltjéről. 

A jobbikos képviselő bejegyzéséhez egy olyan zsák krumpli képét csatolta, melyen az a felirat volt látható, hogy „Hajrá Zsófi”. Ezzel kapcsolatban azt írta: „a képen tetten érhető, hogy mi volt a Fidesz egyik fő kampányeszköze. Ők kihasználják a szegényeket, Te pedig dolgozol értük. Ezt a különbséget egy fideszes politikus soha nem fogja megérteni”.

 

 

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2020. október 13. 17:13
Aklor most a nácik a liberálisok, vagy a bolsevikok homofóbok?
bagira
2020. október 13. 03:25
Jobbik illetékeseit jelentsék fel.
szodabár
2020. október 12. 17:27
Mijjen krumpli? (bolsevik értelmiségi írásmód) -Lakatos Attila borsodi cigány vajda beszámolója szerint Bíró László azzal kereste meg, hogy segítsen neki bebiztosítani a helyi romák szavazatait, amiért cserébe néhány tucat sertést ígért-
Kristály
2020. október 12. 16:49
Nagyon nem szép az ellenzéktől hogy egy zsák krumplival gúnyt űz a szegényebb réteg szavazókból , a hatalom éhségbe bele lehet hűjülni így is jártak ma Jakab úr belehüjűlt a tegnapi napba táppénzen van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!