TGM: Demokrata nem kívánja azt, amit az ellenzék csinál

2021. szeptember 10. 11:04

„Az ellenzék számára a jelek szerint óriási csábítás a gyűlöletet fölhasználni és fokozni” – írja a filozófus.

2021. szeptember 10. 11:04
null

Tamás Gáspár Miklós a Népszavában írt véleménycikkében veszi górcső alá az ellenzék kommunikációját. Mint írja: a jelentősebb ellenzéki pártvezetők – Gyurcsány Ferenc, Fekete-Győr András, Jakab Péter – börtönnel és hasonlókkal fenyegetik a kormányzó radikális jobboldal irányítóit, elsősorban persze Orbán Viktort.

A filozófus úgy fogalmaz: „az ellenzéki vezetők nem azt mondják, hogy ők majd szigorúan kivizsgáltatják a gyanús eseteket (ami kifogástalan gondolat és magától értetődik), hanem azt mondják ellenfeleiknek: »ülni fogtok, fiúk«.”

A fenyegetőző ellenzéki vezérférfiak azt várják el választóiktól, hogy higgyék el nekik: ellenfeleik nem más véleményű politikusok, hanem bűnözők.

Csakhogy Tamás Gáspár Miklós arra hívja fel a figyelmet: ha ez igaz, akkor az ellenzékieknek nem kellett volna a parlamentben ülniük az ellenfeleikkel. 

– összegez a filozófus.

Nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Thetruthtester
2021. szeptember 11. 12:04
Schiffer is ugyanezt mondta el. A bal oldalnak is megvan a maga mantrája ahogy a jobboldalnak.
kaltran
2021. szeptember 10. 20:53
Tartsuk szárazon a puskaport, fog még ez a "filozófus" vészterhesen ordítani a választás közeledtével, hogy még a kutyák is megvesznek tőle. Liberálisból marxista kommunista, most meg racionális "demokrata"? A sor még folytatódni fog, láttunk már karón varjút.
Viribus Unitis
2021. szeptember 10. 16:53
Ej basszus TGM mit fog ezért kapni. Lesz majd mindenféle áruló, mint a Schiffer, meg az Ungár....
KannibálTatárÚr
2021. szeptember 10. 13:02
Eljutottunk oda, hogy az ellenzéknek magyaráznunk kell olyan dolgokat, amiket igen csekély jogérzettel rendelkezők is tudnak. A politikusok döntése jogi ügyekben a sztalinista korokat idézi. Ezek akarnának országot vezetni. Saját bosszújukat előbbrevalónak tartják, mint az ország ügyeit. Programjuk nincs. Már TGM is érzi a nagy bukás szelét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!