Kálmán Erika lett a Mediaworks új vezérigazgatója

2021. november 15. 11:44

Az eddigi vezérigazgató, Dr. Szabó László más, kormányzati megbízatást kap.

2021. november 15. 11:44
null

A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriuma Kálmán Erikát, jelenlegi vezérigazgató-helyettest nevezte ki a Mediaworks Zrt. új vezérigazgatójává, valamint az igazgatóság elnökévé – írja az alapítvány közleménye. Dr. Szabó László, aki a járványhelyzet legnehezebb időszakában is hatékonyan irányította a cégcsoportot, más fontos kormányzati megbízatást kap.

A KESMA kuratóriuma Kálmán Erikát, a Mediaworks lineáris médiáért felelős vezérigazgató-helyettesét 2021. november 15-ei hatállyal nevezte ki a cégcsoport vezetőjévé. Az új vezérigazgató közgazdászként korábban magyar és nemzetközi vállalatoknál is vállalatszervezéssel és szervezetfejlesztéssel foglalkozott felsővezetői pozícióban, közel 10 éve médiapiaci területen dolgozik. Mint a közlemény fogalmaz, általános tapasztalata mellett kiválóan ismeri magát a Mediaworksöt: részt vett a cégcsoport korábbi akvizíciós folyamataiban, 2015-től pedig folyamatosan a menedzsment tagja.

A kuratórium megköszönte az eddigi vezérigazgató, dr. Szabó László munkáját, akinek a vezetése alatt felgyorsult a vállalat digitális képességeinek fejlesztése, növekedési pályára álltak meghatározó online médiumai, kiszámíthatóvá váltak a nyomtatott piacon meglévő pozíciói, valamint hatékonyabbá váltak az üzleti folyamatok. Mivel dr. Szabó László fontos kormányzati megbízatást kap, ezen feladatához a kuratórium sok sikert kíván – olvasható a közleményben. 

Nyitókép: Facebook

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
48gondolkodó
2021. november 27. 20:04
"felsővezetői pozícióban, közel 10 éve médiapiaci területen dolgozik." Pontos precíz ismertetés
MayorAnna
2021. november 15. 17:51
Nőnek öltözött, csókolózó buzeránsok az MTV-díjátadón - közpénzből szervezte pártunk és kormányunk az országnak, ahol megállították az LMBTQ-nyomulást Forrás: https://kuruc.info/r/26/236094/ Lehet kirakni az ablakba!
Osztap Bender
2021. november 15. 16:26
Keresztény vagy zsidó az illető, netán felekezeten kívüli?
Akitlosz
2021. november 15. 14:02
Ez kormányzati megbízás? Ez valami állami cég? Mitől fontos hír ennek a cégnek a vezetése?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!