Az LMP nem bojkottálja az Országgyűlés alakuló ülését

2022. április 10. 19:19

Ungár Péter az ellenzék korlátozott lehetőségeinek a megoldását nem a további önkorlátozásban látja.

2022. április 10. 19:19
null

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Momentum tegnap bejelentette, hogy a párt nem vesz részt az Országgyűlés alakuló ülésén.

Úgy látszik, hogy ebben a kérdésben az ellenzék megosztott, ugyanis az LMP nem követi a Momentumot. Ungár Péter a Facebook-oldalán közzétett írásában világossá tette, hogy a párt nem fogja bojkottálni az Országgyűlés alakuló ülését. 

A politikus leszögezte azt is, hogy az ellenzéknek

a negyedik kétharmados vereség után újra kell gondolnia politikáját.

Továbbá hozzátette, hogy a „jelenlegi helyzetben nevetségesnek érezné”, ha az ellenzék az alakuló ülés bojkottjával próbálna meg valamilyen politikai előnyre szert tenni.

„Ott leszünk és el fogjuk mondani, hogy a kormány cserbenhagyta a szociális dolgozókat, hogy a klímaváltozás tragédia lesz hazánk számára, és hogy megfizetethetetlen hazánkban a lakhatás” – folytatta a képviselő.

Végezetül hozzátette: „Lesznek az ellenzéken belüli is, akik bojkottálni fognak, akik éppen emiatt bírálni fognak minket.”

 Nyitókép: Facebook

 

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
yazoo.tributary
2022. április 11. 08:59
Aki a parlamenti üléseken önszántából nem vesz részt, annak megvonni az aznapi napidíját. Ilyen egyszerű. Az emberek azért választották őket, hogy képviseljék őket az üléseken is. Ha ezt bojkottálják, igenis megrovást érdemelnek. Vannak szabályok és kötelezettségek, ne menjünk már el ebbe a "bármit lehet" liberális irányba, mert szánalom.
sheu
2022. április 11. 07:54
Messziről azt hittem, hogy Zelenszkij. Erős a hasonlóság, vajon miért?
lendvaiildiko
2022. április 11. 07:46
Rendes, hogy milliós fizetésükért beulnek..
Sany Xepi
2022. április 11. 07:33
Mert ugye itt szavazzák meg a képviselők tiszteletdíját. Nem is kicsit anyagiasak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!