Hajnal: A Momentum nem vesz részt az Országgyűlés alakuló ülésén

2022. április 13. 10:36

A korábbi értesülést szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában is megerősítette a mozgalom képviselője.

2022. április 13. 10:36
null

Hajnal Miklós, a párt elnökségi tagja, Budapest 03. számú választókerületének országgyűlési képviselője azt mondta:

a mandátumot azért veszik fel, mert a választóktól megbízást kaptak a képviseletükre, de az alakuló ülés bojkottja szimbolikus üzenet.

A bojkott oka, hogy az ellenzéki képviselőknek kevesebb jogkörük van, mint korábban, például nem mehetnek be közintézményekbe, nem alakíthatnak vizsgálóbizottságokat – fejtette ki, hozzátéve: a képviselők korábbi jogköreit helyre kell állítani.

Felkészültek a parlamenti munkára

Megjegyezte, hogy a mandátumot ennek ellenére is felvehetik, mert a képviselők utólag is tehetnek esküt. „A párt száz százalékban felkészült erre a feladatra” – emelte ki.

„Az ellenzéknek önvizsgálatot kell gyakorolnia”

A választási eredményt értékelve arról beszélt: a Fidesz úgy alkotta meg egyoldalúan a választási rendszert, hogy „nekik lejtsen a pálya”, ezért az ellenzéknek akkor volt a legtöbb esélye győzni, ha közösen indul a Fidesz ellen.

Az ellenzéknek azonban önvizsgálatot kell gyakorolnia, mert nemcsak külső tényezők miatt veszített, hanem voltak hibák a kampány alatt, amelyekből tanulni kell – vélekedett Hajnal Miklós.

(MTI)

Nyitóképen Hajnal Miklós, a Momentum egyik budapesti képviselője: Fotó: Facebook

Összesen 151 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lyon
2022. április 21. 09:31
Rendben, nem is kell részt venni. Minden egyes ilyen húzásért 3 havi juttatás elvonása és plusz az aktuális egy havi visszafizetése. Meglátom meddig bírnák. ha nem tetszik, el kell menni máshová dolgozni. Ezek a felelősségteljes úgy nevezett vezetők lennének? Sza.házi banda. Csak az induljon választáson aki részt is vesz utána a dolgokban. Ezt törvénybe kellene foglalni.
misi53
2022. április 14. 08:01
Hajnalka , nem úgy van az !
Magyarvagyoknemturista
2022. április 14. 07:30
Akkor nem veheted fel a képviselői mandátumot és nem kapsz fizetést te agyoniskolázott köcsög!
pandalala
2022. április 14. 07:07
:-DD a kis jogállamisták :-))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!