Megúszta az életfogytiglant VV Fanni gyilkosa

2023. május 17. 09:14

B. László csak húsz évet kapott másodfokon. A vádlott legkorábban büntetése kétharmadának letöltése után helyezhető feltételesen szabadlábra. Az ítélet jogerős.

2023. május 17. 09:14
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

 

Ítéletet hirdetett a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a korábbi valóságshow-szereplő, a VV Fanniként ismert Novozánszki Fanni elleni gyilkosság ügyében.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a gyilkosság elkövetésével vádolt, B. Lászlót tavaly első fokon életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Törvényszék úgy, hogy a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját huszonöt évben határozta meg.

Az ítélet szerint B. László anyagi haszonszerzés miatt lépett kapcsolatba a 2017-ben luxusprostituáltként dolgozó lánnyal, akinek meg akarta szerezni értékeit. Miután sikerült egy találkozót megbeszélnie az áldozattal annak lakásán, „ismeretlen módon olyan ráhatást gyakorolt a sértett szervezetére, testére, aminek következtében a sértett meghalt.”

Ezek után az áldozatot az általa használt bérelt autó csomagtartójába helyezte, majd Siófokra hajtott,

ahol másnap a lány holttestét Szalkszetmártonnál a Dunába helyezte.

B. László a kezdetektől tagadta a bűnösségét, és bár Novozánszki Fanni holtteste öt éve nem került elő, a bíróság szerint éppen elég közvetetett bizonyíték állt rendelkezésre a férfi elítéléséhez.

Politikai megrendelést emlegetett

A múlt héten kezdődött másodfokú eljárás tárgyalásán B. László két órán keresztül sorolta, hogy miért tartja megalapozatlannak és törvényellenesnek az eső fokú ítélet, sőt többször is elmondta, hogy

szerinte a bíróság politikai megrendelésre nem volt hajlandó tisztázni az általa említett ellentmondásokat.

A vádlott a Fővárosi Ítélőtábla előtt is azzal érvelt, hogy mivel továbbra sincs meg a holttest, az sem bizonyított, hogy Novozánszki Fanni meghalt volna. Ha pedig nincs holttest, akkor nincs gyilkosság és nincs gyilkos sem – mondta a vádlott.

B. László az utolsó szó jogán is azt mondta, hogy bántani sem bántotta Novoszánszki Fannit, nemhogy elvette volna az életét. 

Az ügyészség az első fokú ítélet ellen azért fellebbezett, hogy a bíróság B. László feltételes szabadságra bocsátásának lehetséges időpontját, harminc évben határozza meg. A vádlott és védője ezzel szemben felmentésért fellebbezett. 

Megúszta az életfogytiglant

A Fővárosi Ítélőtábla az első fokú ítéletet azonban megváltoztatta, B. László büntetését húsz év szabadságvesztésre enyhítette. Ezzel együtt a vádlottat kötelezte a több, mint 24 millió forint bűnügyi költség megfizetésére. 

A táblabíróság indoklása szerint az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék nem sértett eljárási szabályokat. A bizonyítás törvényesen zajlott, a vádlotti védekezés teljes körűen biztosítva volt.

Az eljáró bíró, Ujváry Ákos hangsúlyozta: a holttest hiánya nem zárja ki a törvényes ítélet meghozatalát. A gyilkosság bizonyítást nyert, ugyanakkor továbbra sem tudni, hogy B. László hogyan oltotta ki Novozánszki Fanni életét, az áldozat lakásán. Ujváry Ákos leszögezte: számos bizonyíték támasztja alá azt is, hogy B. László Szalkszentmártonnál a Dunába helyezte a lány élettelen testét.

A bíró a büntetés enyhítése kapcsán azt mondta, hogy az első fokú bíróság részben helytelenül mérlegelte a súlyosító és enyhítő körülményeket. Az általános ítélkezései gyakorlat szerint a bíróságok többszörös bűncselekmény vagy többszörös minősítő körülmények esetén szabnak ki életfogytiglani fegyházbüntetést. De itt ezek  a feltételek nem álltak fenn.

Az ítélőtábla ezzel együtt a maximálisan kiszabható, határozott időtartamú szabadságvesztésre ítélte B. Lászlót.

Egyes számítások szerint az elítéltnek, az eddig börtönben töltött éveket is figyelembe véve, nagyjából tíz évet kell még legalább a rácsok mögött töltenie.

Fotó: Getty Images / illusztráció

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HunCsz
2023. július 14. 09:53
Azt azért még tegyük hozzá, hogy ez a tetű gyilkos egy Mszp párttag volt és képviselő jelölt. Ilyen figurák akarják a demokráciát visszaállitani ebben a diktatorikus államban és a birosági hálozat felszámolásához mennyi idő kell még a kormánynak?
Dolll
2023. május 25. 08:19
Nem végzik el bírói döntés alapján, mert ehhez a vizsgálathoz együttműködés kell. Tehát meg lehet tagadni. Ellenben a javára szolgálhat valakinek, ha vállalja. Egyébként nyomozati szakaszban történik ez a vizsgálat, tehát bírói döntés alapján eleve nem jöhetne szóba, viszont ügyészi (!) javaslatra igen, de ekkor is fontos, a másik fél beleegyezése.
kurbitalis
2023. május 17. 16:08
Ha nem bántotta, AKKOR MENTŐT HÍV!!! MIVEL MEGÖLTE, EZÉRT MÁR ELŐRE KITERVELTE A MESÉT A NÉVTELEN MUMUSOKRÓL, AKIK ÁTVETTÉK A HULLÁT.
Oldalkosár
2023. május 17. 15:18
"Az általános ítélkezései gyakorlat szerint a bíróságok többszörös bűncselekmény vagy többszörös minősítő körülmények esetén szabnak ki életfogytiglani fegyházbüntetést. De itt ezek a feltételek nem álltak fenn." Valóban, minősítő körülmények esetén (előre kitervelt szándék, aljas indok, mint pl. nyereségvágy, különös kegyetlenség) szokás életfogytiglant kiszabni. Itt nem sikerült rábizonyítani egyetlen súlyosbító körülményt, legfőképpen az előre kiterveltséget. A maximálisat kapta. Tekintve, hogy ebben az országban "sima", vagyis hirtelen felindulásból elkövetett szándékos emberölést meg lehet úszni akár 6-8 év letöltendővel is, ahhoz képest nem kevés. Az viszont, hogy 10 év után szabadulhat... az anyja bele fog őrülni. Még se jó ez így. :((
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!