Kocsis Máté válaszolt Jámbor András provokációjára

2023. július 19. 14:28

A Fidesz frakcióvezetője kijelentette, amit Jámbor „fideszes lejáratókampányként” próbál eladni a sajtóban, az nem más, mint egy bűncselekményhez kapcsolódó nyomozás.

2023. július 19. 14:28
null

A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője arról írt közösségi oldalán, hogy „nem személyes ügye Jámbor András és a Szikra Mozgalom körüli pedofil hálózat felderítése, hanem közügy. Jámbor András hiába tagad, és hiába próbálja eltolni magától a felelősséget, a tények önmagukért beszélnek”

Ezután a következőkről írt:
„Tény, hogy a Szikra Mozgalom egyik tagjának a lakásán 70 ezer pedofil képet és videót találtak. 
Tény, hogy Jámbor András egyik közvetlen munkatársáról van szó, akivel a képviselő nem csak több tucat fotón pózol együtt, hanem akit nemrég még egy parlamenti ülésre is meghívott, bizonyítandó, hogy a nővel szoros kapcsolatban áll. 

Tény az is, hogy az ügyben elrendelt házkutatás során közel 300 olyan felvételre bukkantak a nyomozók, amelyeken tizenkét év alatti, köztük két-három éves (!) gyermekek megerőszakolása látható.

Továbbá tény, hogy az osztrák sajtó már azt is feltárta, hol volt a központja annak a radikális antifa csoportnak, amelynek a Szikra Mozgalom tagjai is aktív résztvevői voltak” – sorolta.

Majd felidézte, hogy

 „nem mellékes az sem, hogy ugyanehhez a csoporthoz köthető szélsőbaloldaliak nemrég viperákkal és gumibotokkal vertek véresre ártatlan járókelőket Budapest utcáin”

„Most pedig Jámbor András csúsztat, hazudozik, és fideszes lejáratókampányként próbálja meg eladni a sajtóban azt, ami nem más, mint egy súlyos bűncselekményhez kapcsolódó nyomozás” – folytatta. 

„Jámbor András bűnrészes ebben a pedofil bűncselekményben”

Kocsis azt is leszögezte: 

„Jámbor Andrásról és az egész Szikráról megint kiderült, hogy ők azok, akik pedofil bűncselekményt követnek el, ők azok, akik fedezik ezeket a bűnözőket”

„Hiába mosdatja őket ma a baloldali sajtó, és hiába akarják magukat áldozatnak bemutatni, tények mindenki számára ismertek. Teljesen egyértelmű, hogy Jámbor András bűnrészes ebben a pedofil bűncselekményben” – jegyezte meg.

„(+1 megjegyzés Jámbor András szánalmas személyeskedésére: 
Józsefváros polgárai háromszor választottak polgármesterré és kétszer országgyűlési képviselőjükké. Soha nem vesztettem el választást, és egy kivételével mindig 50 százalék feletti eredményt értem el. Ez az, amit Jámbor András, a szintén egy pedofil társaságában fotózkodó Pikó András polgármesterrel együtt sem mondhat el magáról” – zárta bejegyzését a frakcióvezető.

A vonatkozó bejegyzést alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Mátrai Dávid/Mandiner

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jooeee
2023. július 19. 21:31
Ez a Jámbor egy büdös tróger, szebb világban simán felkötötték az ilyen senkiházit. Erre és az ilyenre nincs szükség a földön.
zovirax
2023. július 19. 19:51
El kell venni a mentelmi jogát ennek az aljas féregnek és bíróság elé kell állítani!
Jaja
2023. július 19. 19:15
Ezt a mocskos, undorító férget valakik bejuttatták a parlamentbe. Kíváncsi lennék a véleményükre.
KBA98
2023. július 19. 18:55
egy nyomoronc, aki segítője a bűnelkövetőnek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!