Egyre abszurdabb a gondolkodás Európában, drámai események zajlanak – Kulifai Máté a Mandinernek

2023. augusztus 29. 14:00

„Elfogadhatatlan, hogy valaki a Biblia idézése miatt álljon bíróság elé Európában” , mondja a Hetek lapszerkesztője. Kedden este izgalmas akcióra kerül sor Budapesten, hogy egy megtámadott finn keresztény és minden jogsértést elszenvedő keresztény mellett szolidaritást vállaljanak.

2023. augusztus 29. 14:00
Vágvölgyi Gergely
Vágvölgyi Gergely

Az a kérdés, bilincsbe lehet-e verni a Bibliát – állítják azok a magyar keresztények, akik kiemelt figyelemmel kísérik az egykori finn belügyminiszter, Päivi Räsänen helsinkiben zajló perét. A kereszténydemokrata politikus azért áll hazájában bíróság elé, mert meg mert osztani néhány idézetet Szent Pál apostoltól: pechjére radikális baloldali körök ebben azonnal lehetőséget láttak, hogy kisebbségek elleni gyűlöletbeszédet kiáltsanak és példát akarjanak statuálni. Merthogy a Bibliában bizony vannak szexuáletikai alapvetések is, Räsänen pedig éppen egy ilyen jellegű – egyébként egyházi belügynek is tekinthető – vitában nyilatkozott meg, kritizálva a finn evangélikus egyház egy tervezett intézkedését. 

A kereszténydemokrata politikust a bíróság első fokon felmentette, a főügyész azonban nem hagyta annyiban a dolgot. Az első fokú tárgyalást egyébként fokozódó nemzetközi figyelem követte, a leghangosabban pedig Magyarországon álltak ki a politikus mellett: a finn nagykövetség előtt többezres szimpátiatüntetés zajlott, a CitizenGO nemzetközi delegációjának tagjaként pedig a közösség egy magyar tagja is Helsinkibe utazott, hogy a helyszínen nyújtsa át a támogató aláírásokat a hite miatt megrángatott Räsänennek. A napokban a másodfokú tárgyalásra kerül sor Finnországban, amit megelőzően a magyar keresztények ismét aktivizálják magukat. 

Drámai eseményeknek vagyunk tanúi, a vallásszabadságot támadják

Az északi ország nagykövetsége előtt kedd este kerül sor bibliaolvasó akcióra, a szervezők azokat várják, akik számára fontos a vallás- és szólásszabadság védelme. „Demonstrálni szeretnénk azt, hogy a Bibliát itt Magyarországon lehet nyíltan, az utcán olvasni és megvallani az emberek előtt – hiszen Paivi esete abból indult, hogy kifotózott néhány szakaszt Pál apostol leveleiből és azt közzétette a közösségi médiában” – mondja a Mandinernek Kulifai Máté. A Hetek lapszerkesztője, az akció egyik főszervezője szerint ez botrányos támadás a demokrácia és a jogállamiság ellen. „Negyedik éve vegzálnak egy olyan képviselőt, aki korábban posztjából adódóan éppen a rendvédelmi szerveket irányította. 

Elfogadhatatlan, hogy valaki a Biblia idézése miatt álljon bíróság elé Európában” 

– hangsúlyozza Kulifai, aki nyomatékosítja azt is, szolidaritást vállalnak Räsänennel, vele együtt pedig minden olyan kereszténnyel a világon, aki nem teheti meg szabadon azt, amit mi a budapesti utcán igen. „Drámai események zajlanak a világban, keresztény embereket hurcolnak meg, vagy akár ölnek meg a Bibliába vetett hitükért” – mutat rá Kulifai Máté. 

Ezt is ajánljuk a témában


Abszurd gondolkodás Európában

Az újságíró rámutat, „Räsänen ráadásul a nyugati civilizációban szenved el megfélemlítést, üldöztetést és elhallgattatási kísérletet, abban a civilizációban, ami a bibliai alapigazságokból nőtt ki”. Mint mondja, hosszasan sorolhatnánk, mi mindent köszönhet ez a civilizáció a kereszténységnek az egyetemektől a nők egyenjogúságán át. Most pedig olyan embereket vegzálnak, akik megvallják családdal, házassággal kapcsolatos hitelveiket. 

Amikor arról kérdezzük, mit szól a finn politikus a szimpátiatüntetéshez, Kulifai elmondja, Päivi Räsänen nagyon hálás azért, hogy Magyarországon sok hívő kiáll mellette és az igazság mellett. Nem csak azért, mert személyesen jól esik neki a támogatás, de azért is, mert szívügye, hogy a szólásszabadságot megőrizzük Európában. 

„Olyan abszurddá vált a gondolkodás alapvető dolgokról is, hogy egyfajta Monty Python-féle bohózattá válik, amit egyes országokban művelnek. De miközben kicsit nevetünk rajta, Európa-szerte komoly dilemmát jelent, hogy az igazságszolgáltatási rendszerek miként büntessék a bibliai igazságok kimondását”, mutat rá a helyzet fonákságára Kulifai. A Hetek lapszerkesztője a finn példából kiindulva felteszi a kérdést, vajon ügyészek fogják-e kivagdosni a Bibliából azokat a szakaszokat, amik szerintük nem idézhetők, 

miközben azt a szabadságot, amire ők hivatkoznak, éppen a kereszténység adta meg a nyugati világnak.

 Azok, akik Päivi Räsänent, vele együtt pedig a hitük mellett kiálló keresztényeket támadják, olyan posztkeresztény civilizációnak vetik meg az alapjait, amelyben nem csak a keresztényeknek lesz nagyon nehéz létezni, hanem végül mindenki másnak is – summázza a helyzetet Kulifai Máté. 

A bibliaolvasó akcióra kedden 18 órakor kerül sor a budapesti finn nagykövetség előtt, a Kelenhegyi út 16/a szám alatt. 

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2023. augusztus 30. 20:45
“Hasonlóképpen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén…” – idézet Pál apostol rómaiakhoz írt leveléből. Ez volt az ominózus idézet amiért ma vegzálják. Nos, én ebben semmiféle uszitást vagy törvénytelen viselkedésre való buzdítást nem veszek észre.“ - írja. Keresve a neten a témát - csak szélsőjobboldaliak csámcsognak rajta - találtam egy címet:”Ennek az ügynek világméretű következményei lesznek”. Ez persze hülyeség, de az valóban érdekes, hogy a világi államok (a túlnyomó többség), világi jogszabályainak ellentmondó vallási dogmák, illetve azok alapján tett meggondolatlan kijelentések mennyiben számítanak törvénysértőnek. Itt pl. az alábbi hazai törvény: “Közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt a) neme,… m) szexuális irányultsága, n) nemi identitása,…t)… miatt részesül kedvezőtlenebb bánnásmódban…”
istvanpeter
2023. augusztus 30. 13:34
Hát, ami azt illeti, a keresztény vallás és kultúra kiválóan erősíti az emberi közösségeket és a természetes emberi kapcsolatokat és értékeket, s mindez igen komoly akadályt képez a háttérhatalmi maffia világuralma előtt, ami féktelen gyűlöletet és támadást vált ki belőlük.
Zokni
2023. augusztus 30. 08:12
“Ez itt a lényeg: abszurddá válik a gondolkodás minden témát illetően!” Elég unalmas, hogy mindig újra és újra feljön az egyházak érdekérvényesítése. Az emberiség - nemcsak a Nyugat - már rég rájött, hogy a közéletből, a közösségi életből az irracionális elemeket, de legfőképpen az intézményeket ki kell iktatni, mert az irracionalitás olyan kockázatot jelent, mely súlyos következménnyel járhat. És a vallás, alapjában hiten alapul, és nem az észszerűségen. Az észszerűtlenség és az abszurditás pedig nem idegen egymástól. Akkor majd lesz sikítás, futás, jajveszékelés és "de én nem akartam" mantrázások.
Zokni
2023. augusztus 30. 07:55
“Elfogadhatatlan, hogy valaki a Biblia idézése miatt álljon bíróság elé Európában” Ez hazugság. Ha valaki olyasmit idéz a Bibliából, mellyel törvényellenes cselekedetre ösztönöz, és ennek az illető helyzete, tekintélye nyomatékot ad - nem a kocsmában habogja egy alkoholista -, akkor azt a szabályok szerint meg kell torolni. Ezt azért nevezem hazugságnak, mert aztán keresztényüldözést, szólás- és vallás szabadságot emleget, mikor úgy tűnik, éppenséggel egy másik emberi alapjog korlátozására használták fel a Szentírást.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!